Fejér László - Marczell Ferenc: Kolossváry Ödön (1857-1921) kultúrmérnök, a hazai öntözések ügyének egyik úttörője (Budapest, 2003)
A hazai öntözések ügyének fejlődése - A Duna–Tisza-csatorna és az öntözések
Tehát a nagy bérgazdaság helyett jobb egy öntözőgazdaság megszervezése 9 000 kh-on. A bérlőcsapat 1000 főből állna, 250-es csoportokban egy-egy mérnök és vízmester felügyelete alatt dolgoznának, s öntöző mintatelepet is üzemeltetnének. A gazdaság 3 fő csoportja: 1. az öntözőművek létesítése és fenntartása, 2. a belső berendezés létesítése, fenntartása és gazdasági kezelése, 3. a fogyasztó- és értékesítő szövetkezet létesítése és fenntartása. Egy 9000 kh-as öntözőterület kiépítése persze évekbe telik (3000 kh/év a legjobb esetben), de a kertgazdaság fokozatos kiépítése a bolgárkertészek kiszorítását jelentheti azon a vidéken. Mindenekelőtt programot kell készíteni a kezdeti veszteségek kezelésére, ennek jó útja a marhahízlalás, gondoskodni kell a téli foglalkoztatásról: kosárfonás, seprűkészítés, stb. Az álmok azonban a cikk befejezésére véget is érnek. Kissé szomorúan jegyzi meg a szerző: ha javaslatait nem fogadják el, „de ezen javaslatom útmutatóul szolgálhatna arra nézve, hogy a mi viszonyaink között ezen út lenne követhető, hogy a kisbirtokosokat az öntözés áldásos hasznában részesíthessük, úgy máris célt értem..” Az már más kérdés, hogy Debrecen városa végül is 3000 kh legelőöntözésre készíttetett tervet az 1910-es években, de amikor a megvalósításhoz hozzáfogtak kiderült, hogy gazdaságosan nem üzemeltethető, így azután 2000 kh-as halgazdaság lett a dologból, amely mind a mai napig működik. Míg Kolossváry korábbi munkáiban egyetlen szót sem vesztegetett az alföldi öntözővíz tározásos megoldására, 1907-ben már szóba hozza ezt a lehetőséget is1. Nyilván nem véletlenül. A vízrajzi szolgálat mérnökei, Józsa László és Viczián Ede a Körösök vízvidékén létesült öntözéseknél mutatkozó vízhiány pótlására számításokat végeztek és kimutatták2, hogy hazánkban is bőven megvan a völgyzárógátak rentábilis létesítéséhez szükséges vízmennyiség. Egy másik szakember, Vajda Ödön pedig javaslatot tett arra3, hogy a völgyzárógátak költségeihez a termelhető energiából biztosítsanak forrást. A Duna-Tisza-csatorna és az öntözések Amikor tehát a Duna—Tisza-csatornával kapcsolatos öntözésekről kifejti álláspontját, világosan leszögezi „...a mély bevdgású Duna—Tisza hajózó csatornából a Tisza mentén öntözést csak úgy létesíthetünk, ha a csatorna létesítője részéről az öntözővíz teljesen díjtalanul bocsáttatik az öntözőérdekeltség rendelkezésére". Ha az államnak mégis lenne pénze öntözésfejlesztésre, az nem a Duna vizének átvezetésére fordítandó, hanem a Tisza és mellékfolyói hegyvidékén kellene völgyzárógátakat létesíteni, mely ipari és öntözési lehetőségeket egyaránt lehetővé tenne. 1 A Duna-Tisza csatornával kapcsolatos öntözések. MMÉE Heti Értesítője, 1907. 2 MMÉE Heti Értesítője, 1905. dec. 24. 278.p. 1 Vízierőink kihasználása hajózásra, öntözésre, eröszolgáltatásra. Köztelek, 1906. nov. 3. 1883- 1884.p. 44
