Fejér László - Marczell Ferenc: Kolossváry Ödön (1857-1921) kultúrmérnök, a hazai öntözések ügyének egyik úttörője (Budapest, 2003)
A hazai öntözések ügyének fejlődése - A kultúrmérnöki szolgálat és az öntözések ügye
a törvény már nem nyújtott kényszerítő segítséget, mint azt az ármentesítő társulatok, illetve magának az ármentesítésnek a végrahajtása esetében tette. Nem árt megjegyezni, hogy az ármentesítési munkák nem minden birtokos számára jelentettek rögtön gazdasági fellendülést. Voltak olyan területek, ahol a nagy vízimunkák befejeződése egybeesett a gabona árának tartós mélyrepülésével, s a gazdák számítása nem vált be. A várt gazdagodás helyett maradt a szegénység. A múlt század vége felé a meg-megújuló gabonaválságok és a nyomukban járó gazdasági feszültségek következtében az Alföldön különös hangsúlyt kapott az agrárszociális kérdés. Az egyoldalú szemtermelésre berendezkedett gazdaságok válságából kivezető útnak látszott a sok élőmunkát és munkaerőt igénylő öntözéses gazdálkodás minél szélesebb elterjesztése. Az alföldi szegénymozgalmak leszerelésére a politikusok egy része az öntözőcsatornák építésével együtt járó intenzív gazdálkodást tekintette az egyik gyógymódnak. Az öntözések ügye azonban még a 19. század vége felé is több sebből vérzett. Egyfelől a birtokos társadalom és a mezőgazdasági kormányzat minden figyelmét és anyagi erejét lekötötte a még be nem fejezett folyószabályozások, ármentesítések, lecsapolások ügye, a nemzetközi eredetű agrárválságok kezelése. Míg a vízkárok elleni védekezésre össze lehetett fogni az érintett birtokosokat, addig a vízhasznosítások (s ilyen volt az öntözés is) megoldásának társulati útja már erősebben megosztotta az agrártársadalmat1. Voltak persze más kerékkötői az öntözésnek. Az öntözési tervek, s a rétöntözések a korábban említett gazdasági okokból nem juthattak érdemleges állami támogatáshoz, de erősen befolyásolta a beruházási kedvet az aszályos és csapadékdús esztendők kiszámíthatatlan váltakozása, a mezőgazdasági termelés alacsony színvonala, s ide sorolhatjuk az emberi tényezőt is, az öntözéses gazdálkodási tapasztalatok hiányát. A kultúrmérnökségnek a hazai öntözések érdekében kifejtett tevékenysége a 20. század elejéig (lényegében a közérdekű öntözőcsatornákról szóló 1900. évi XXX.tc. meghozataláig) — a kisebb műszaki munkákkal párhuzamosan - inkább az öntözések elterjesztésének jogi, szemléletbeli akadályait kívánta leküzdeni. Ezt követően fáradozásaikkal az öntözés előfeltételeinek javítását, a lehetőségek feltárását és tervszerű fejlesztését szolgálták. 1 Akinek volt tőkéje az áldozott volna a „többtermelésre”, de nem volt módja kikerülni a tőkehiányos gazdaságokat. Érdekeltségi területi szempontból össze voltak kötve, mert a megépíteni tervezett öntözőcsatornát az a birtokos is használhatta volna, aki nem kívánt áldozni semmit a csatorna létesítésére. 26
