Fejér László: A vízitársulatok 200 éve (Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetsége, Budapest, 2010)

A társulati mozgalom kiteljesedése a "pangás" korszakában

1981 Vív Homokzsákokkal erősítik a töltést Tószegen (1979) A szakadás elzárása a hosszú foki szivattyútelep védelméért Elvárások a társulatokkal szemben Ahogy a társulatok egyre inkább megerősödtek, s fontos tényezővé váltak egy-egy térség vízgazdálko­dásának alakításában, úgy fokozottabb igényeket fo­galmazott meg tevékenységüket illetően a politikai vezetés. Ahogy gyengültek a központi költségvetés pozíciói, úgy igyekeztek minél komolyabb szerepet adni a vízitársulatoknak. Az elvárások meg is fogalmazódtak, s az már a tár­sulati vezetők ügyességén, politikai kapcsolatrend­szerén múlott, ki milyen lehetőséggel indult neki az 1980-as évtizednek. Az addig megszerzett építőipari kapacitásuk kihasználásával lehetőséget kaptak arra, hogy a közcélú feladataik ellátása mellett elégítsék A derecskéi tanyákat is elérte a júliusi belvíz A gátszakadás helyreállítása a Fehér-Körös jobb partján ki érdekeltjeik vízgazdálkodással összefüggő vala­mennyi igényét, működjenek közre térségük vízgaz­dálkodási adottságainak felmérésében, a szükséges teendő meghatározásában, a munkák megtervezé­sében és kivitelezésében egyaránt. Hogy a feladatok ellátásban minél kisebb mértékben hagyatkozzanak a központi költségvetésre, felszólították őket: „a tár­sulati önrendelkezés betartásával az érdekeltségi hoz­zájárulás egységnyi összegének alakulása kövesse a feladatok változását és igazodjon azok nagyságához." A tisztánlátáshoz azt is hozzá kell tenni, hogy az ötö­dik ötéves terv megvalósítása során a „vizes" terme­lő-szolgáltatási tevékenység 13 %-át a társulatok ad­ták, a vízgazdálkodási beruházásoknak pedig 20 %-a valósult meg ebben a körben. 1981. január 1. Az 1980. augusztus 19-én autóbalesetben elhunyt Gergely István helyére az Elnöki Tanács az Országos Vízügyi Hivatal elnökévé Kovács Antalt, a MSZMP KB osztályvezetőjét nevezte ki. 1981. január 15. A Békés megyei Battonyán megalakult az ország ez­redik víziközmű társulata, a Battonyai Csatornamű Társulat. 1981. január 27. Dr. Petrasovics Imrét, a gödöllői egyetem vízgazdálkodá­si és meliorációs tanszékének vezetőjét választották meg 3 évre a Nemzetközi Öntözési és Vízrendezési Társaság (ICID) alelnökévé. 1981. március 5-25. Árvíz vonult le a Körös völgyében, amelynek során március 13-án a településeket fenyegető katasztró­fa elhárítása érdekében az árvédelmi töltést átvágva megnyitották a Mályvádi árvízi szükségtározót. A tá­rozóba 75 millió m3 vizet engedtek be. 1981. április + Csizmadia István dr. (Budapest) azOVH ny. főelőadója, agrármérnök, oki. vízgazdálkodási szakmérnök, 1969- 1980 között a vízügyi szolgálat munkatársa, a társulatok szakmai felügyeleti feladatainak szakértője, az Orszá­gos Választmány lapjának egyik szerkesztője. (* 1920.) 1981. május A Vízgazdálkodási Társulatok Tanácsadója c. lap szer­kesztésére dr. Kádár Ödön kapott megbízást. 1981. június A Környezetvédelmi Világnap alkalmából első ízben nyújtották át a Pro Natura kitüntetéseket. Az első öt kitüntetett között szerepelt Tárnái Péter, a Tatai Víz­gazdálkodási Társulat ügyvezető igazgatója. 1981. október 16. Budapesten, a VITUKI kongresszusi termében tartotta az Országos Választmány IV. tanácskozását. A VTOV elnökének újraválasztották Császár Józsefet. Elnök- helyettesek lettek: Bódi János, a Szegedi Tisza-Maros- szögi Mgtsz, elnöke, valamint Vámos Géza és dr. Zsirai István. 1981. október A kormány megtárgyalta a tanácsok VI. ötéves terü­leti és saját gazdaságfejlesztési tervéről szóló elő­terjesztést és ennek alapján 3348/1981. sz. alatt úgy határozott, hogy - többek között - meg kell vizsgálni a települések víziközmű beruházásai társulati formá­ban történő megvalósításának bővítési, korszerűsítési lehetőségeit. 177

Next

/
Oldalképek
Tartalom