Fejér László: A vízitársulatok 200 éve (Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetsége, Budapest, 2010)
A társulati mozgalom kiteljesedése a "pangás" korszakában
1981-1982 1982-1983 1981. november 23. + Fekete István (Budapest) mezőgazdász, 1966-1976 között a MÉM Tiszavidék Mezőgazdaságfejlesztő Irodájának vezető munkatársa, majd a VITUKI intézeti igazgatóhelyettese, a hazai nagyüzemi öntözéses gazdálkodás szakértője és fejlesztésének egyik irányítója. (* Dunapataj, 1919. április 7.) 1981. december 31. Ebben az évben 70 vízi- és 486 víziközmű társulat működött Magyarországon. 1982. július 27. Az OVH elnöki utasítással létrehozta a budapesti székhelyű Vízügyi Alap Kezelőséget (VAK), amelynek fő feladata az alappal kapcsolatos adminisztratív feladatok lebonyolítása volt. A VAK első igazgatója Várnai Levente volt. Dr. Illés György és dr. Varga Miklós, az OVH egymást váltó elnökhelyettesei 1982. július 30. A Minisztertanács felmentette a társulatok felügyeletéért is felelős elnökhelyettest, dr. Illés Györgyöt és helyére dr. Varga Miklóst, az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetőjét nevezte ki az Országos Vízügyi Hivatal elnökhelyettesévé. 1982. október 13. „A vízgazdálkodási társulatok szerepe a melioráció végrehajtásában, a meglévő létesítmények fenntartásában" címmel nagyszabású gépbemutatót rendeztek Békés városában a Békési Egyetértés Mgtsz területén. A rendezvényen 6 társulat és 6 vízügyi igazgatóság és a VIBESZ Egyesülés mutatta be korszerű gépparkját. Meliorációs földmunkagép 1982. Az Akadémiai Kiadó gondozásában megjelent Lász- lóffy Woldemár „A Tisza. Vízi munkálatok és vízgazdálkodás a tiszai vízrendszerben" című monográfiája, amely mindmáig a legteljesebb mérnöki mű azok számára, akik a Tisza-völgy vízgazdálkodásának múltjában, ill. közelmúltjában, valamint a tiszai társulatok tevékenységének történetében kívánnak tájékozódni. 1982. A portugáliai Albufeira városában az ENSZ EGB Vízügyi Bizottságának ülésén dr. Krempels Tibor és dr. Koltay József előadásban és filmen is bemutatták a hazai kistelepülések vízellátása és csatornázása terén elért társulati eredményeket. 1982. Az év során összesen 424 víziközmű társulat működött hazánkban. 1983 eleje Megalakultak a fővárosban az első víziközmű társulatok. Az első ivóvíztársulat Budapest XII. kerületében (Irhás árok és Környéke Ivóvízhálózat Építő Társulat), az első csatornázási társulat pedig Sashalomon, Budapest XIV. kerületében (Kalocsa utcai Csatornaépítő Társulat - elnök: dr. Várkonyi Tamás) jött létre. 1983. június 29. Megjelent az OVH elnökének 2/1983. (VI. 29.) sz. rendelkezése a víziközmű társulatok megszűnésével kapcsolatos feladatokról. 1983 nyara Az egész nyáron kevés csapadék hullott a Kárpát-medencében, aminek következtében az átlagosnál jóval szárazabb időjárás alakult ki. A mezőgazdaság jelentős aszálykárokat volt kénytelen elviselni. Víziközmű társulat a Fővárosban?-1983. Az Országos Választmány mellett működő Víziközmű Munkabizottság - az OVH Társulati Osztály koordinálásával - 1981 óta folyamatosan foglalkozott a helyi erőforrások hatékonyabb felhasználásának lehetőségeivel, a víziközmű társulatok megalapozottabb szervezésének, működésének feltételeivel, a társulati jogszabályok esetleges korszerűsítésével. A sok felvetődő kérdés mellett vizsgálták, milyen körülmények, feltételek esetén sikerülhet a városokban társulatot szervezni vízellátás, de még inkább csatornázás érdekében. A sok érdekes gondolat és tapasztalat közül most emeljük ki egy budapesti társulati szervezéssel kapcsolatban leírt óvatos elképzeléseket. A Munkabizottság szerint inkább a peremkerületek belterületén a közműves ivóvízhálózat fejlesztése, de még inkább szennyvízcsatorna építése képzelhető el társulati úton is. Mindezekhez a következők megfontolását tartották szükségesnek: „Vízmű társulatot csak körültekintően, célszerűen azonos egységnyi érdekeltségi hozzájárulással (háztartásonként kb. 16-17 ezer Ft-tal) szakaszosan és csak azokon a területeken indokolt szervezni, ahol az érdekeltek túlnyomó része, a minimálisan szükséges 51 % helyett legalább 75-80 %-ban tagként belép a társulatba." Még ebben az esetben is számoltak azzal a Munkabizottság tagjai, hogy várhatóan több érdekelt írásban fog panasszal fordulni az illetékes tanácsi és vízügyi szerBurkolt csatorna a Római parton 178