Fejér László: A vízitársulatok 200 éve (Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetsége, Budapest, 2010)
A társulati mozgalom kiteljesedése
Társulati formák a vízjogi törvény alapján - 1885. A vízjogi törvény megpróbált a sokféle céllal alakult társulatok között valamiféle elkülönítést és rendezést kialakítani, mert míg a vízkárok elleni védekezés esetén a többségi szándék, vagy annak hiányában az államérdek mindig mértékadó volt, addig a vizek hasznosítása tekintetében már más volt a helyzet. Valami ellen mindig könnyebb védekezésre késztetni lehetőleg mindenkit, mint valaminek az érdekében áldozathozatalra késztetni azt, akinek ahhoz hiányzik a befektetni való tőkéje, szakismerete, stb. A törvény a fentiek szellemében megkülönböztette a vízrendező társulatokat, amelyek feladatuknak az árvédelmet, az ezzel kapcsolatos vízlevezetést, a nem hajózható folyókon pedig a mederszabályozást, partbiztosítást, stb. tekintették. Ezek megalakítását a törvény vagy az érdekeltek egyhangú döntésével, vagy az ártéri területek szerinti többségével, vagy más közérdek alapján az egyöntetű árvízvédelem érdekében hivatalból történő döntéssel engedélyezte. A vízhasználati társulatok öntözésre, alagcsövezésre, lecsapolásra, belvízlevezetésre, mocsárkiszárításra, malmok működtetésére, stb. alakulhattak. Ezek ismét vagy egyhangú döntéssel, vagy az érdekeltségi terület szerinti többséggel voltak megszervezhetők, amennyiben a kisebbségi terület bevonása nélkül a szándékolt munkát nem végezhették volna el. Persze ez alól is akadt kivétel, pl. öntözés céljából az érdekelt területek kétharmada tulajdonosának kellett a társulat megalakítására szavaznia, feltéve hogy az általuk bevont terület addig is állandó rét, vagy legelő volt, és az érdekeltségi terület meghaladta a 100 kh-at, továbbá, hogy a munkák célszerű elvégzése érdekében a kisebbség bevonása a társulatba valóban szükséges. A vízenergia hasznosítására, vagy egyéb ipari célra szánt vízitársulatok azonban csak az összes tag egyhangú akaratával jöhetettek létre. A vízhasználati társulatok feletti felügyelet a kultúrmérnöki hivatalok feladatát képezte, egy-egy esetben - célszerűségi okokból - néhány vízrendező társulat is felügyeletük alá került. E társulatok nagy száma (1898-ban 106 társulat) komoly munkát adott a hivataloknak 1886. május 1. Megkezdte működését Péch József vezetésével, a folyószabályozások és ármenetesítések ügyéért is felelős Közmunka- és Közlekedési Minisztérium szervezetén belül a Vízrajzi Osztály, a későbbi FM Vízrajzi Intézet, ill. a mai VITUKI elődje. 1886. június Budapesten megjelent Révy Géza Viktor társulati főmérnök „A Bodrogközi Tiszaszabályozó Társulat belcsatornázási müvei és vízi viszonyai" c. munkája, amely a Bodrogköz szabályozások előtti vízrajzi állapotának ismertetése mellett számos adatot tartalmaz a folyó átmetszések, töltésezések, csatornák tekintetében. 1886. augusztus 31. A Dombóvár székhelyű Kaposi Csatorna Társaság módosította alapszabályát és nevét Kapós-vizet Levezető Társulatra változtatta. 1886. szeptember 20. A Rábca mentén Horovitz Albert és Vass István társulati szakaszmérnökök vezetésével mintegy 700 kubikos elkezdte az ármentesítő töltések kiépítését. 1886. október 4. A Rábaszabályozó Társulat Radó Kálmán kormány- biztos ünnepélyes kapavágásával megindította az ármentesítési munkákat a Rába folyó mentén. A munkák műszaki irányítói Starill Ferenc és Inkey Adorján társulati szakaszmérnökök voltak. 1886 Radó Kálmán kormánybiztos aláírása 1886. A Zalavíz Lecsapoló Társulat úgy szabályozta a Zala folyását, hogy Balatonhídvég és Fenékpuszta között gátak közé szorította. A Zala ettől kezdve ömlik Fenékpusztánál a Balatonba. 1886. A Hunyad vármegyei Bencenc község határában közel 3 km2-en elterülő mocsarak lecsapolása és kiszárítása érdekében megalakult a Benczenczi Vízlecsapoló Társulat. A magyarországi lecsapoló és vizhasználati társulatok térképe 79
