Fejér László: A vízitársulatok 200 éve (Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetsége, Budapest, 2010)
A szegedi árvíz és a vízjogi törvény megszületése
Cholnoky Jenő és a Tisza-szabályozás Kevesen tudják, hogy 20. század első felének nagy hatású földrajztudósa, Cholnoky Jenő eredetileg vízmérnök volt. Az ő visszaemlékezéseiből közöljük ezt a rövid összeállítást: 1881. május 1. Puskás Tivadar találmányát hasznosítva mintegy félszáz előfizetővel megkezdte működését a főváros első telefonközpontja. A telefonhálózatok helyi kiépítését sok esetben az ármentesítő társulatok szorgalmazták és kezdeményezték. 1881. május 29. A kisajátításról szóló XLI. te. szerint helye volt a kisajátításnak: hajózás, árvizek levezetése, vagy öntöző csatornák létesítése, folyóvizek szabályozása, állóvizek és mocsarak lecsapolása, alagcsövezések és belvizek levezetése, árvizek elleni védtöltések emelése, közfürdők létesítése, közhasználatra szolgáló vízvezetékek és a köztisztaság és közegészségügy céljából történő csatornaépítések esetében, továbbá mindezen vállalatok nagyobbítására, vagy célszerűbb berendezéseinek működtetése érdekében. A törvény megjelenéséig a társulatoknak nem volt jogosultságuk a legmegfelelőbb műszaki elvek szerinti töltésvonalozás elvégzéséhez, hiszen a szükséges területeket addig csak a birtokos engedélyével vehették igénybe - vagy sem! 1881. május 29. Az 1875:VII. törvénycikk ármentesített területekre vonatkozó rendelkezéseinek megváltoztatásáról szóló 1881. évi XLII. te. alapján a meghatározott feltételeknek megfelelő társulatok (és/vagy birtokosok) Az általuk beruházott összeg egy részére meghatározott ideig adómentességet élveztek. 1881. szeptember 20. A Tamisácz-ér kiöntései elleni védekezés érdekében, Petrikovits Róbert temesvári magánmérnök (a társulat későbbi igazgató-főmérnökének) tervei alapján Német-Párdányban megalakult 86 km2 érdekeltségi területtel a Párdány és Környéke Belvízlecsapoló Társulat, amely 1887-ben felvette a Tamisácz-Szabályozó és Belvízlevezető Társulat nevet. Az alakuláskor a társulat első elnökévé Nagy György temesvári jószág- igazgatót választották. 1881. október 23. Megalakult Mezőtúr-Mesterszállási Ármentesítő és Belvízszabályozó Társulat, amelynek első elnöke a mezőtúri polgármester Bolváry Antal, igazgatója Szilassy Pál, főmérnöke pedig Szlovák Jenő volt. A felügyeletet ellátó közmunka- és közlekedésügyi miniszter azonban az 1881. évi árvízi nehézségek tapasztalatai alapján az újonnan alakult társulatot hamarosan a Berettyó társulathoz csatolta. Az egyesített szervezet neve előbb, 1886-ban Berettyó-lvánfenéki-Mezőtúr- Mesterszállási Vízszabályozó Társulat, később pedig - 1889-1895 között - Berettyó-Körösi Vízszabályozó és Ármentesítő Társulat lett. 1881 70 „Szigorlatomat kitüntetéssel letéve, elfogadtam Klimm [Mihálynak, a műegyetemi vízépítési tanszék professzorának] meghívását, hogy két évre legyek asszisztense. Minden asszisztens csak két évig szolgálhatott nála, mert nem akarta, hogy oda penészedjenek, s azonkívül minél több ifjút akart ebbe a nagy tudományba bevezetni. Helyzetem azonban nagyon megnehezedett, mert Klimm a sok ko- nyakivástól vesebajt kapott, s folyton betegeskedett. Most már nemcsak a matematikai, hanem más tárgyú előadásokat is nekem kellett tartanom, sőt az év végén nekem kellett kollokváltatnom. Minden munka a nyakamba szakadt. Első évben még szolgailag követtem az öreg előadásait, de második évben már több természettudományt is beleszőttem az unalmas mesterségbe. Nem szerette, ha ilyen kérdéseket feszegettem, s inkább azt kívánta, hogy szépen össze fogazott mű- szerládikákat faragjak stb. Igazán mesterséggé tette a tudományt, s ezenkívül ellenséges viszonyban volta Vízrajzi Osztállyal, az egész Minisztériummal, s különösen az árvízgátak építésében igen ellenkező véleményen volt Kvassay Jenővel szemben. Engem is folyton ellenük izgatott. Különösen helytelenítette azt, hogy a Tisza árvízgátjait nem vezették egymással szigorúan párhuzamosan, abban a távolságban, ahogy azt Vásárhelyi Pál megadta. Vásárhelyi zseniális megállapítása szerint ugyanis az árvízgátaknak nem csak az a célja, hogy az árteret mentesítsék az árvizektől, hanem hogy az árvizeknek rendszeres, gyors lefolyást is teremtsenek. Az árvízzel megtöltött gátak közé fogott ártéren az árvíz szélessége és középmélysége közt ugyanaz az arány álljon fenn, mint a középvízmeder szélessége és középmélysége közt. (így elmondva, nem egészen pontosan mondom meg a törvényt, de itt nincs szükségünk most a nehezen érthető aprólékos megállapításra.) Ezért a Közép-Tiszán az árvízgátaknak 750 m távolságra kell lenniök egymástól. De a Tisza árvízgátjait igen rendetlenül építették, a nagy kanyarulatokat ugyan levágták, de az árvízgátak megkerülték a levágott, nagy kanyarulatokat, az úgynevezett morot- vákat. Azt mondták, hogy ezek a nagy kiöblösödések kitűnő „árvízraktárak", s az árvizek magasságát csökkentik. Igen ám, de az ilyen Cholnoky Jenő időskori arcképe nagy kiterülés következtében az árvíz lassan folyik, és lerakja iszapját, s fokozatosan feltölti az árvízgátak közt levő teret, s olyan veszedelmes állapot következik be, mint a Pó folyón, mert azt is túl szélesen gátolták. Ferraránál a Pó középvizének felszíne magasabban van, mint a ferrarai házak teteje. Klimm biztatására ezt elmondtam a Mérnök és Építész Egyletben tartott előadásomon. No, hisz lett ne mulass! A hivatalos vízmérnökök nekem rohantak, s mindenképpen meg akarták cáfolni állításaimat. Csak a tiszai társulati főmérnökök fogták pártomat, s az egyik oda kiáltotta a miniszteri mérnököknek. — Raktárban tartsunk szalámit, de ne árvizet! Másnap Baross Gábor miniszter magához hivatott. Reszkettem félelmemben, mert Baross igen kemény, goromba ember volt. — Micsoda bolondokat beszéltél te öcsém tegnap este a Mérnök Egyletben? Nagy félelemmel elmondtam a dolgok lényegét. Nagy figyelemmel hallgatta, aztán igen kedves, szelíd hangon megveregette a vállamat és azt mondta. — Próbát fogunk tenni! A csongrádi levágott kanyart az árvízgátakkal is levágjuk, meglátjuk mi lesz az eredmény! Ha nincs igazad, agyoncsaplak! De tréfás hangon elbocsátott. Kiutazott Csongrádra, ott megmutatták neki, hogy milyen veszedelmesen kezd feliszaposodni az „árvízraktár". Rögtön elrendelte a gátak áthelyezését, a társulati mérnökök nagy örömére, de a minisztériumi mérnökök bosszúságára. A mentesített terület értéke olyan hatalmasan felszökkent, hogy ebből minden költség megtérült. Sajnos Baross ezután nemsokára meghalt, s természetesen rólam és sikerült törekvéseimről felsőbb helyen nem szereztek tudomást, sőt Kvassayék mindig ellenséges indulattal viseltettek irántam, pedig maguk is belátták, hogy igazam volt, s ma már a Tisza árvízgátjai a Vásárhelyi-féle törvények szerint vannak áthelyezve. De hát később is, még mostan is én vagyok az „enfant terrible", aki mindig zavarja a hivatalos cirkulusokat, majd látni fogjuk." Klimm Mihály műegyetemi professzor
