Fejér László (szerk.): Vizeink Krónikája. A magyar vízgazdálkodás története (Vízügyi Múzeum, Levéltár és Könyvgyűjtemény, Budapest, 2001)
A 17-18. század vízi feladatai
1842-1843 1 842. október 2. A Balaton menti mocsarak lecsapolására az érdekelt tóparti birtokosok összefogásával megalakult a Balaton Anyavízszabály- ozási Lecsapoló Társulat. Munkáját a kiliti malomgát elbontásával (1847) és a Sió medrének mélyítésével kezdte (aminek következtében a tó vízállása jelentősen csökkent, így mintegy 34,5 km2 parti terület vált mezőgazdaságilag művelhetővé), de jelentősebb eredményeket csak a Sió-zsilip üzembe állítása (1863) után ért el. 1842. Bécsben megjelent H. Hummitzsch Panorama der Donau von Wien bis Pesth című leporelló albuma, amely nem csak a folyó térképét, hanem az azt övező tájat, valamint a nagyobb városok térképét és egyes nevezetesebb épületeinek kőnyomatos képét is közölte. Vauthier Lipót főmérnök vezetésével megkezdődött a Dráva vízrajzi felmérése, amely a folyó mindkét partjára kiterjedt. A méréseket 1846-ban fejezték be. Az állam saját kezelésébe vette az elhanyagolt Ferenc-csatornát, de a nehéz gazdasági viszonyok, majd később a szabadságharc körülményei között nem volt mód a helyreállítási munkákra. A nagy tűzvész utáni újjáépítés során az új idők első nagyobb földalatti csatornarendszerét építették ki Hamburg városában, amely sokáig példája volt a nagyvárosok csatornázásának. 1 843. március 1 0. f Huszár Mátyás (Nagyvárad) mérnök, a hazai vízrajzi felmérések kimagasló jelentőségű vezetője. (* Kisherestyén, 1778.) július 1 6. * Fodor József (Lakócsa) orvos, egyetemi tanár, akadémikus, nemzetközileg elismert higiénikus. A levegő, a talaj, a víz szeny- nyeződésével kapcsolatos kutatásai a legismertebbek. Markusovszky Lajossal együtt megalapítója volt az Országos Közegészségügyi Egyesületnek. Munkásságával jelentős mértékben hozzájárult a főváros vízellátásának és csatornázásának akkor legkorszerűbb megoldásához, (f Budapest, 1901. március 20.) Egy nevezetes malomcsatorna 1840. november 5-én üzembe helyezték a Beszédes József tervei alapján megépített aradi malomcsatornát (későbbi neve József nádor Malom-csatorna, ma Canalul Morilor), mely hétesztendei munka után elkészülve (Körösbökénytől Gyulavarsándig) 92 km-es hosszon 50 m-nyi esésű vízzel 12 malmot hajtott meg. Ezzel a nagyszabású munkával sikerült a Fehér Körös szabályozása érdekében még az 1810-es években lerombolt 36 gátas vízimalom pótlásáról gondoskodni. Az Arad vármegyei birtokosok hálájuk jeléül Beszédes József nemesi címéért folyamodtak a királyhoz. A Beszédes-féle aradi malomcsatornára telepített vízimalom, az 1 970-es években Romániában Társulati próbálkozások 1842. július 7-én a Bodrogköz és Hegyalja földbirtokosai megalakították a Zempléni Vízi Szabályozó Társaságot a Bodrog és a Tisza érintett szakaszának rendezésére. A Társulat a tervek elkészítését Beszédes Józsefre bízta. Beszédes elképzelése szerint a Tisza Szabolcs megyei szakaszán Kerecsen és Komoró közötti átmetszésével a folyó szintje jelentős mértékben süly- lyedni fog, s így alkalmassá válik a mellékvizek gyorsabb levezetésére. A Vízi és Építészeti Főigazgatóság Beszédes tervét elutasította. A későbbiek során azok a birtokosok, akik attól tartottak, hogy a Tisza-szabályo- zás során érdekeiket nem veszik figyelembe kiváltak a Zempléni Társulatból és létrehozták az Ondava-Tapoly Egyletet (1845) A pest-budai allóhíd és a jeges árvizek A Hídegylet megalakulása után sokakban merült fel a kérdés: „ Váljon nem okoznának-e az oszlopok, jégtoriatokat, mellyek a vizetfenntartván a két várost áradási veszélybe hozhatnák?” Széchenyi István és Andrássy György angliai útjukon ezt a kérdést is föltették a jövendő hídtervezőnek. Tierney CLARKnak. Vásárhelyi Pál éppen a nagy árvíz napjaiban kezdte meg cikksorozatát az Athenaeumbm az építendő ál- lóhíd mellett érvelve. Legfontosabb célja volt eloszlatni a félelmet, hogy a hídpillérek jégtorlódást okozhatnak. Ezért elemezte a fővárosi Duna-szakasz mederviszonyait, a jégtorlódás-veszélyes helyeket, s felhívta a figyelmet a városok vezetőinek a szabályozás ügyében folytatott addigi felelőtlen magatartásra. Szerencse, hogy a siralmas emlékű vízözön napjaiban a lenni készült Budapesti állandó híd még nem állott. A nép talán demolirozta volna vakságában... így is lesz dolga Gr. Széchenyinek a gondolkozni restellők tömegét lenyugtatni... - írta Kossuth a Társalkodóban 1838. májusában, majd hozzátette: Hídnak azonban lenni kell, múlhatatlanul kell. Széchenyi István is aggódott a híd sorsáért az árvíz után: ... nem igen bánom, hogy ez alkalommal a Bu- da-Pesti álló hídnak oszlopa, vagy leg kisebbje nem állott a Duna medrében még - mert az érintettek serege bizony csak annak tulajdonítja az egész veszélyt kesergett a vész napjai után. Vásárhelyi Pál lánchíd-terve 1838-ból
