Fejér László (szerk.): Vizeink Krónikája. A magyar vízgazdálkodás története (Vízügyi Múzeum, Levéltár és Könyvgyűjtemény, Budapest, 2001)
A 17-18. század vízi feladatai
1839 1 839. szeptember 28. * Doletsko Mihály (Pest) vízimérnök, az Országos Vízügyi Műszaki Tanács tagja, aki a kiegyezés utáni Magyarország csaknem valamennyi nagyobb vízszabályozási munkájában részt vett. 1876-ban az Ondava-Tapoly szabályozását vezette, később a komáromi és budapesti folyammérnöki hivatal főnökeként a Duna és Vág folyók rendezésénél vitt vezető szerepet. Az 1895-ös dunai árvíz elhárításában tett kimagasló érdemeiért a királytól nemességet kapott. Szakirodalmi és vízrajzi tevékenysége is említésre méltó, (t Budapest, 1913. június 8.) november 10. * Benedek Pál (Hajdúböszörmény) mérnök, az 1870-80-as években a felső-szabolcsi Tisza-szakasz árvédelmének megszervezője, az itteni társulat belvízrendezési tervének, valamint a tiszalök-gyomai öntözőcsatorna gondolatának egyik kidolgozója. (f Tokaj, 1909. április 6.) 1839. * Martin Ottó ( ? ), műszaki tanácsos, aki Budapest székesfőváros mérnöki hivatalában részt vett a budai vízművek építésében, majd a csatornázási osztály vezetőjeként 1884-ben tervet készített a főváros bal parti része általános csatornázásának megoldására. Terve számos módosítással együtt a 90-es években meginduló munkálatok alapját képezte, (f Budapest, 1910 után). Az Óbudai Hajógyárban megépült a kontinens első vastestű gőzhajója, a „Sophie". Ettől kezdve az új gőzhajók és uszályok kizárólag vasból készültek. A régebben épült fahajókat is vastestűre építették át, így a hajók élettartama jelentősen meghosszabbodott. LECHNERjózsefet, az addigi hajózási igazgatót nevezték ki a Vízi és Építészeti Főigazgatóság vezetőjévé. Ezzel ő lett a Magyarországon folyó állami vízi építkezések legfőbb műszaki irányítója. Elkészült a Fenékpuszta- Battyánpuszta közötti töltés és híd. Noha az építkezés nem a Balaton vízszabályozása érdekében történt, de következményei a későbbi szabályozásokra is hatással voltak, mivel a töltés és a híd a Kis-Balatont végleg elválasztották a tó többi részétől. Segélyek, kölcsönök és újjáépítés az 1838. évi árvíz után Vagyont veszíténk, erkölcsöt nyerőnk ... - írta Székács József evangélikus prédikátor az árvízkárosultak megsegítésére mondott, majd kiadott beszédjében. Valóban: a kortársak és a visszaemlékezők is ezt, az újjáépítés-kori összefogásban megmutatkozó erőt tartották a nagy árvíz később is jól kamatozó „hasznának”. Az árvíz napjaiban a legtöbbet szenvedett (és leginkább „szem előtt lévő”) Pest város tanácsa nem állt a helyzet magaslatán: késedelmes intézkedéseivel és kapkodásával csak fokozta a fejetlenséget. József nádor március 14-én (az árvíz pesti tetőzése előtti napon!) gróf Lónyay Jánost nevezte ki árvízi királyi biztossá. Feladatául a mentés megszervezését, a hajléktalanná váltak elhelyezését és Pest-Buda élelmiszer-ellátásának megszervezését adta. Az árvízi biztosság elsőként a kb. 50 ezer hajléktalanról gondoskodott: az épen álló középületekben, a Ludoviceumban, az invalidusok palotájában (a mai budapesti városházán), a pesti vármegyeházán, sőt a királyi palota megnyitott termeiben szállásolták el, és élelmezték hónapokig a rászorultakat. A károk felmérését az egész árvíz-sújtottá Duna-völgyben a segélyosztó biHátborzongató rajz az 1838. évi dunai áradásról: összetorlódott jégtáblák a Gellérthegy lábánál Br. Wesselényi Miklós, az „árvízi hajós" emlékét megörökítő dombormű a pesti belvárosi templom falán zottság irányította és szervezve. A károkat végül is 28 millió 540 000 pengő forintban összesítették. A valóságban a veszteség ennél sokkal nagyobb volt, hiszen a főurakat, tehetősebb polgárokat, szállodákat fel sem vették a listára. A teljes kárösszegből Pest városára 20 millió, Pest megyére pedig 5,8 millió jutott. A központi segélyosztó bizottság 1 158 290 pengő forint elosztásáról intézkedett: a házukat vesztettek káruk kb. 15 %- át kapták meg (Pesten és Budán), de jutott a munkájuk újrakezdéséhez a mesterembereknek és a kereskedőknek is. A városban soha sem látott építési láz kezdődött, az iparosok és mesterek pedig újjászervezhették műhelyeiket. A pesti iparnak és kereskedelemnek ez a hirtelen nagy tőkével történő megújítása azután ugrásszerű fejlődést hozott a városnak. Az addig kincsekben és korszerűtlen iparokban fekvő tőke a legkorszerűbb termelésbe került és megalapozta Pest világvárossá fejlődését. Br. Podmaniczky Frigyes, Budapest későbbi „szerelmese” így írt naplójában erről: ... s mégis az a vészteljes évszám alapította s gyökereztette meg tulajdonképpen a magyar nép szivében a főváros iránti érdeklődést s előszeretetet, melynek a negyvenes évek folyamában annyi bátorító anyagi és szellemi eredményeit szemléljük.
