Fejér László (szerk.): Vizeink Krónikája. A magyar vízgazdálkodás története (Vízügyi Múzeum, Levéltár és Könyvgyűjtemény, Budapest, 2001)
A 17-18. század vízi feladatai
1780-1782 1 780. június 1. * Gáthy István (Huszt) mérnök, akadémikus. Mint a pápai Esz- terházy-uradalom mérnöke lecsapolásokkal foglalkozott, s részt vett a Rába, Rábca, Marcal szabályozási terveinek elkészítésében. Mint geodéziai műszerszerkesztő és -feltaláló is nevet szerzett magának, (f Tata, 1859. szeptember 24.) november 29. Bécsben meghalt Mária Terézia királynő, s egyúttal trónra lépett fia, 11. József. 1780. „A Magyar Hírntondó”-ban megjelent az első magyar nyelvű híradás a Balatonról, amely röviden arról tudósított, hogy' az előző év nyarán új révátkelőt létesítettek Kővágóörs és Boglár között. 1780. körül * Bogovich Károly (?), Zemplén vármegye mérnöke. Dolgozott a Bodrog, Labore, Tisza, Tapoly szabályozási tervein. Hosszú ideig Huszár Mátyás munkatársa is volt. (?) 1781. május Mezeö Cyrill, Szatmár vármegye mérnöke elkészítette az Ecsedi- láp térképét, valamint a lápot lecsapoló csatorna terveit. Ez a térkép a láp eddig ismert legkorábbi ábrázolása. 1781 Bállá Antal egy előterjesztésében a különböző vármegyei vízszabályozási feladatok (Duna-szabályozás, lecsapolások, csatornák építése) mellett a Tisza-szabályozás kérdésével és elveivel is foglalkozott. Tőle származik a mederátvágásokkal való szabályozás alapgondolata. Tekintettel arra, hogy a magyarországi folyók medrének tisztítása, a parti vontatóutak építése nagy összeget emésztett fel, az erre a célra szolgáló „só-alap” 1780-ban kimerült, s az abból finanszírozott Hajózási Igazgatóságot felszámolták. Az igazgatóság személyzetét az udvari kamara vette át. 1 782. május 1 9. Br. Orczy Lőrinc (1718-1789) tábornok, a felső-tiszai Tisza-sza- bályozási királyi biztos összefoglalva addigi évtizedes működésének eredményeit és kudarcait, s megismételve javaslatát a folyó átfogó szabályozására - belefáradva a meddő küzdelembe lemondott hivataláról. Állami és érdekeltségi feladatok a vízmunkák terén A 18. század utolsó harmadában végrehajtott folyamszabályozási és ármentesítési munkálatok gyakori kudarca arra vezethető vissza, hogy hiányzott a teljes folyószakaszra vonatkozó egységes szabályozási terv, a már elkészült munkák fenntartási költségfedezete, s nem kevés gondot jelentett a munkák jogi hátterének rendezetlen volta is. A folyók tisztogatása, a parti hajóvontató utak építése és fenntartása az államkincstárból nagy összegeket emésztett fel. Az udvari kamara a költségek előteremtése érdekében - az 1690 óta fennálló sókereskedelmi monopóliumát felhasználva - felemelte a só árát, s a folyószabályozásokra az áremelésből származó többletjövedelem meghatározott részét fordította. Tekintettel azonban a hajózható magyarországi folyók hosszára és medrük állapotára, a „sóalap” hamar kimerült. Ráadásul a birodalom más országai és tartományai nem jó szemmel nézték, hogy az általuk is kifizetett só „felárat” a kormányzat az itteni folyók rendezésére költi. Ami az ármentesítést illeti, itt meg az jelentett lényeges gondot, hogy a folyók árterülete révén érintett vármegyék birtokosainak egy része - akiknek birtokait nem fenyegette a víz - szavazataikkal sok esetben meggátolták a munkák folytatásához szükséges pénz folyósítását, noha a munkák kezdetekor nem emeltek azok ellen kifogást. Persze gond volt a tervezőkkel is, hiszen ritka esetben sikerült akkora pénzből kihozni a munkák elvégzését, mint amekkora összeget a kezdet kezdetén megszavaztattak. Tovább növelte a nehézséMezeő Cyrill 1 781 -ben készített lecsapolási térképe az Ecsedi-lápról
