Fejér László (szerk.): Vizeink Krónikája. A magyar vízgazdálkodás története (Vízügyi Múzeum, Levéltár és Könyvgyűjtemény, Budapest, 2001)
A dualista korszak vízügyeinek fejlődése
Az alföldi zsilipekről Amint megépültek az ármentesítő töltések az immár védett ártereken, a lehullott csapadékból származó vizek nem folyhattak akadály nélkül a befogadó vízfolyásokba. Helyenként meg kellett bontani a gátakat, hogy az ott összegyülekezett vizek lefolyást találhassanak. Olyan helyeken, ahol a vizeket összegyűjtő csatornák betorkoltak a folyókba - zsilipet kellett építeni. A zsilipet magas befogadói vízállás esetén zárva tartották, s csak akkor lehetett a zsiliptáblákat felhúzni, ha a csatornák vizének szintje magasabban állt, mint a folyó szintje. A Mindszent-Apátfalvi Ármentesítő Társulat Szentes közelében lévő „kis-tiszai" zsilipjének pusztulása 1887-ben Azzal, hogy a töltésekbe a zsilipeket építettek, a töltések állékonysága bizonytalanná vált. Az először alkalmazott állózsilipek nem is váltak be. A Duna, de főleg a Tisza mentén előforduló, alapozás szempontjából gyakran kedvezőtlen altalajok (folyós homok, iszap, stb.) az építéskor fellazultak, így a zsilipműtárgyak környezetében gyakran kiüregelődések keletkeztek. A kezdetben kőből és téglából épített robosztus zsilipek ilyen esetekben könnyen összerepedeztek, némelykor pedig be is dőltek. Ennek következtében a 19. század 60-70-es éveiben nemegyszer olyan árvízkárokról érkeztek híradások, amelyek a zsilipek tönkremenetele miatt következtek be. Ez történt pl. a felső-szabolcsi ártéren, amikor a paszabi zsilip 186l-ben történt össze- dőlése miatt több mint 78 km2 került víz alá, s néhány év múlva (1864) ugyanezen a vidéken a halászi és a tiszaberceli zsilip dőlt be. A helyzet tragikussá vált, amikor az utóbbi zsilip átépítése után, 1868-ban ismét beszakadt, s az ártérre betóduló víz 104 km2-t öntött el. A zsilipek bedőlésével kapcsolatban előfordult árvízkárok között a legemlékezetesebb a Körös-Tisza- -Marosi Ármentesítő Társulat kistiszai zsilipjének 1887- ben történt beszakadása volt, amelynek következtében az ár 70 méter hosszúságban elsodorta a védőgátat és közel 180 km2-t tartott hosszú hetekig víz alatt. A súlyos károk árán szerzett tapasztalatok vezettek a nehéz állózsilipek helyett a sokkal könnyebb, tehát a gyenge altalajra kisebb nyomással nehezedő csőzsilipek építésére. Ezeket nagy hosszúságuk miatt nehezebben tudta alámosni, vagy megkerülni a víz. Megbízhatóságuk miatt később már csaknem kizárólag ezt a megoldást alkalmazták. 7 =7 7u: 1 Nwíx L-J- ' (UJK 1 _ Csőzsilip rajza egy építési katalógusból 1885-1886 1885. A Balatonfonyódi Bélatelep villasorán mintegy 2 km hosszban megépítették, és üzembe helyezték az első Balaton térségi vízvezetéket. Párizsban Louis Pasteur (1822-1895) vezetésével bakteriológiai intézet kezdte meg működését, amely tevékenységét a vizek vizsgálatára is kiterjesztette. A Ganz gyár három mérnöke: Déri Miksa, Bláthy Ottó és Ziper- nowsky Károly szabadalmaztatta a vízerőhasznosítás elterjesztésében döntő szerepet játszó transzformátor-rendszert. A szikes legelőterületek hasznosítására az első vízemeléssel kapcsolatos öntözést a Hármas-Körös vizét felhasználva, br. Wodíaner Albert 0,6 km2-es gyomai birtokán létesítették. A töltések kiépítésére rendelkezésre álló silány talaj arra késztette a Hosszúfoki Armentesítő Társulatot, hogy a gátak testébe szigetelő falat építsen, hogy ezzel fokozza vízzáróságukat. 1886. január __________ F arkass Kálmán főmérnök elkészítette a Szittyó Belvízrendező Társulat lecsapolási tervét, amely a Dunával párhuzamosan 4-5 km szélességben mintegy 435 km2 terület vízrendezését célozta megoldani. Farkass Kálmán kultúrmérnök, a közegészségügyi mérnöki szolgálatvezetője
