Fejér László (szerk.): Vizeink Krónikája. A magyar vízgazdálkodás története (Vízügyi Múzeum, Levéltár és Könyvgyűjtemény, Budapest, 2001)
A dualista korszak vízügyeinek fejlődése
1886 1 886. február 1. Megkezdte működését az új pozsonyi vízmű, amelynek építését 1884-ben kezdték meg. március 6. * Pávai Vájná Ferenc (Szekszárd) geológus, a hazai földgáz- és kőolajkutatás, valamint a hévízkutatás és a geotermikus energia hasznosításának egyik úttörője. Munkássága a meleg gyógyvizek feltárására és hasznosítására, valamint a hőenergia-bányászatra is kiterjedt. Az ő térképező módszerével kimutatott alföldi geológiai szerkezetek közül megfúrt hajdúszoboszlói, karcagi, szegedi, debreceni földgázos hévizek a hőenergiában szegény Alföldnek igen komoly gyógytényezői. Az 1930-as években Budapesten a Rudas-fürdő mellett hat új forrást tárt fel, közöttük a rádiumban igen gazdagjuventus-forrást. (f Szekszárd, 1964. január 12.) március 7. Gonda Béla, a Közmunka és Közlekedési Minisztérium munkatársa megindította a Vízügyi Közlöny című műszaki hetilapot, amelyet hivatalos lapjaként ismert el a Tiszavölgyi Társulat központi bizottsága, valamint félhivatalos orgánumaként a Közmunka és Közlekedési Minisztérium is. Ezzel megteremtődött az információs kapcsolat a társulatok és az állami vízügyi igazgatás között. április 7. A fővárosi végleges vízmű ügyében kiküldött szakértői bizottság (melynek tagjai többek közt Balló Mátyás, Fodor József, Kaj- lin'ger Mihály, Zsigmondy Vilmos voltak) jelentése alapján úgy döntöttek, hogy az alternatívaként felmerült tatai medence forrásvizeinek felhasználása helyett a parti szűrésű vizekre kell alapozni Budapest vízellátását. november 6. * Bányai János (Kézdivásárhely), geológus tanár, az erdélyi Borvízkutató Intézet alapítója, a székelyföldi ásványvizek eredetének, valamint az erdélyi ásványkincsek hasznosításának szakértője. (f Székelyudvarhely, 1971. május 13.) 1886. Megkezdték az első egyesített rendszerű csatornahálózat legfontosabb részének, az újpesti fő gyűjtőcsatornának építését, amelyet az ottani gyapjúmosó- és bőrgyár, valamint egyéb gyártelepek szennyvizeinek eltávolítása miatt a belügyminiszter rendeltei. Az 1887. június 1-jén tönkrement kis-tiszai zsilip maradványai Budapest,Június 12. IOI3. (24 szám XX. évfolyam. 1S87. ÖRS SZEM JANKÓ Kettős árvíz. Ahogy a Borsszem Jankó karikaturistája a kettős árvizet láttatja A szegény magyart nem csak a kis-tiszai zsilip bedőlése utáni ár önti nyakon, hanem politikusainak szózuhataga is Az öntözések ügye a 19. század utolsó harmadában Ha az 1863. évi nagy alföldi aszály katasztrófát követően kidolgozott különböző öntözési elképzelések nem is valósultak meg, a kisebb horderejű helyi kezdeményezések - főleg a Dunántúlon - eredményre vezettek. Az eredményekhez persze azt is hozzá kell tenni, ahol egy öntözéseknek elkötelezett mérnök, vagy gazda kihullott a sorból, ott az öntözés ügye is könnyen megfeneklett. Jellemző volt a korra, hogy míg a vasútépítkezésekhez a mérnököket országszerte keresték, addig az öntözési tervekkel a mérnök maga volt kénytelen felkutatni kevésszámú megbízóját. Jelentősen változott a helyzet a kultúrmérnöki hivatalok 1879. évi megszervezését követően. Amíg a 19. században az ármentesítéseket és a lecsa- polásokat, valamint a belvízlevezetést - ha kemény küzdelem árán is, de végrehajtották, addig merőben más volt a helyzet a talajjavítások, az öntözések tekintetében. A vizek kártételeitől való megszabadulás ugyanis népszerű volt a birtokosok között, arra könnyebben lehetett társulatot szervezni. Elég volt ehhez az adott terület birtokosai arányos többségének összefogása. Ezek a munkák voltak egyébként a talajjavítás első lépcsőfokai. Mivel azonban az egyes birtokok gazdálkodás és jövedelmezőség szempontjából nem álltak azonos színvonalon, a későbbiek során már csak a korszerűbben szervezett gazdaságok urai igényelték a birtokuk továbbfejlesztéséhez nélkülözhetetlen talajjavító beruházásokat. Ehhez a törvény már nem nyújtott kényszerítő segítséget, mint azt az ármentesítő társulatok, illetve maga az ármentesítés esetében tette. Nem árt megjegyezni, hogy az ármentesítési munkák nem minden birtokos számára jelentettek rögtön gazdasági fellendülést. Voltak olyan területek, ahol a nagy vízmunkák befejeződése egybeesett a gabona árának tartós mélyrepülésével, s a gazdák számítása nem vált be. A várt gazdagodás helyett maradt a szegénység. A múlt század vége felé a meg-megújuló gabonaválságok és a nyomukban járó gazdasági feszültségek következtében az Alföldön különös hangsúlyt kapott az agrárszociális kérdés. Az egyoldalú, szemtermelésre
