Fejér László (szerk.): Vizeink Krónikája. A magyar vízgazdálkodás története (Vízügyi Múzeum, Levéltár és Könyvgyűjtemény, Budapest, 2001)
A 17-18. század vízi feladatai
1870 Középkori hálós halászati mód keresztül nemcsak vízzel, hanem hallal is megtöltötte. Amikor aztán a folyó vize apadni kezdett, a halászok és az élelmes parasztemberek vesszőből gátakat építettek, nehogy a visszahúzódó vízzel a halak is visszatérjenek a Tiszába. Itt aztán - akár holmi halastavakban - fogva tartották őket. Nem ritkán az is előfordult - mondja ugyancsak Bél -, hogy a vesszőből font gátat a nagy mennyiségű hal elsodorta. Ha pedig az akció sikeres volt, még a környékbeli falvakat is meghívták halászni. Ha meg senki sem jött - ami ugyancsak megesett -, a disznócsordákat beleterelték a haltól hemzsegő mélyedésekbe, ahol „gazdag legelőhöz, helyesebben halászathoz” juttatták őket, de a sok halat ezek se győzték felfalni, így azok nagy része elpusztult, bomlásnak indult, és iszonyú bűzt árasztottak, úgy annyira, hogy az utazók ezeket a helyeket, mintha csak pestissel lennének fertőzve, messze el szokták kerülni. Még a 18. században is gyakran megesett, hogy a városok piacaira szekereken, lóháton olyan töméntelen mennyiségű halat vittek fel, hogy az nem kelt el, és az áaisok halaikat hátrahagyva, lopva kereket oldottak. Természetesen a halaknak füstöléssel és sózással való konzerválását is ismerték. Különösen ezen utóbbi volt általános, mivel a Tiszán olcsón szállították a Kárpátaljai és Erdélyi hegyekből a sót. Várostromok előtt Egykori halászati mód bemutatása például, ahol tehették, sózott hallal töltötték fel a vár élelmiszerkészletét. Mára a Tisza-mente mesés halbősége eltűnt. A 19. századi folyószabályozásokkal ugyanis teljesen megváltoztak a halak életfeltételei. Míg korábban a rendszeres áradások által a Tisza mellékfolyóival együtt hatalmas mocsarakat éltetett - az Alföld egyharmad része mocsaras, vízjárta terület volt, ahol a sekély, stagnáló és élelemben gazdag vízben a halivadékok mil- liárdjai kedvező körülmények között fejlődhettek-, addig ma ezen vizek helyét legelők és búzaföldek vették át. Hogy jobb-e ez így - válaszolják meg a Tisza-mentiek. Kuttyogtató halász a Tiszán, Herman Ottó könyvéből 1 870. május 3. Az MTA kezdeményezésére, a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium felügyelete alá helyezve, megalapították a Meteorológiai és Földdelejességi (1893-tól Földmágnességi) m. kir. Központi Intézetet, amelyet 1950-től Országos Meteorológiai Intézet, 1970-től pedig Országos Meteorológiai Szolgálat néven ismer a szakmai közvélemény. Az Intézet első igazgatója az osztrák származású bencés szerzetes, Schenzl Guidó volt. május 8-1 3. A nagy záporok és a hóolvadás következtében Erdélyben több helyen kiléptek a folyók a medrükből. A Sztrigy hidakat és út- töltéseket mosott el, a Küküllő Segesvár felett okozott károkat. Nagy-Bun községben a hirtelen jött árvíznek 40 halálos áldozata volt. július 23. * Cholnoky Jenő (Veszprém) mérnök, geográfus, akadémikus. Tudományos pályafutását a budapesti Műegyetem vízépítési tanszékén kezdte, később a földrajzi tudományok professzora lett a kolozsvári és budapesti tudományegyetemeken. A leíró földrajz tudósaként sokat foglalkozott geomorfológiai kérdésekkel, hidrológiával, klimatológiával. Tőle származik a folyók szakasz- jellegének elmélete. Lóczy Lajossal együtt kezdeményezője és egyik irányítója volt a Balaton tudományos feltárására indított belföldi „expedíció”-nak. (f Budapest, 1950. július 5.) augusztus 3. * Horusitzky Henrik (Hoch Oujezd - Csehország) oki, mezőgazda, geológus, a Magyar Állami Földtani Intézet aligazgatója. Munkássága elsősorban az agrogeológia és a hidrogeoló- gia területén alapvető. Összeállította Magyarország barlang- kataszterét. Számos cikke jelent meg a Hidrológiai Közlöny évfolyamaiban. (f Budapest, 1944. augusztus 25.) október 3. A Tisza felső szakaszának árvize a Beregmegyei Vízszabályozó és Ármentesítő Társulat töltését átszakította és 70 knú-t elöntve 10 község területét érintette. 1870. A hazai vízépítési gyakorlatban a gátak hullámverés elleni védelme érdekében az első szilárd rézsűburkolatot - szárazon rakott terméskőből - a Bodrogközi Tiszaszabályozó Társulat (a mai Szlovákia területére eső) rádi szakaszán készítették.
