Fejér László (szerk.): Vizeink Krónikája. A magyar vízgazdálkodás története (Vízügyi Múzeum, Levéltár és Könyvgyűjtemény, Budapest, 2001)
A 17-18. század vízi feladatai
1862-1863 1862. Igen súlyos árvíz vonult le a Dunán, ami a paks-gerjeni töltést átszakítva közel 46 km2 területet öntött el, de nem járt jobban a folyó jobb parti oldala sem, mert az árvíz csupán Kalocsán 600 háza! döntött romba. Vízparti táj a Duna mentén A Bodrogközi Tiszaszabályozó Társulat területén található mocsarak lecsapolására, illetve a csatornákban összegyűlt vizek átvezetésére Hauzer Károly társulati mérnök két fazsilipet tervezett, az egyiket Törökérnél, a másikat pedig Füzesérnél. Az év során azonban egy közepes árvíz mindkét műtárgyat úgy megrongálta, hogy azokat el kellett bontani. Schlick Ignác budai vasöntó' engedélyt kapott Pesten egy vasöntő gyár felállítására. A ScHUCK-féle cég a századforduló végén jelentős szerepet vállalt a hazai belvíz-szivattyútelepek gépészeti berendezésének szállításában. Megépítették Szeged város első kisebb vízmüvét. 1863. Székesfehérváron megjelent Micskey Imrei Sárrétség öntözése és csatornánk hajózási hasznosítása iránti nézetek című tanulmánya, amelyben tett javaslatok alapján a Sárvizén nyolc duzzasztót építettek az öntözések elősegítése érdekében. 1 863. április eleje Kezdetét vette a Sió-csatorna ásása, amelynek földmunkáinál a kubikosok mellett megjelentek a kotrógépek is. Az 1862-1866-os évek aszálya ésji hazai vizek Régi megfigyelés, hogy a szárazság és forróság okozta aszály egy-egy esztendőben nem szokott a Kárpátmedence egész területére kiterjedni. így volt ez az 1862- 1866. években is, amikor a szárazság 1862-ben leginkább az ország keleti részében és Erdélyben apasztotta le a folyók és a kutak vizét, majd a következő évben az Alföldön öltött katasztrofális méreteket. Egy 1863- as hivatalos jelentés szerint nemcsak a folyók apadtak le óriási mértékben, hanem a sárréti mocsarak is kiszáradtak, a Nagykunságban pedig közel 3 millió holdnyi terület valóságos sivataggá változott a vízhiány miatt. A Dunántúlt az aszály ilyen súlyosan csak később, 1866-ban sújtotta, mivel az 1865. évi rendkívüli havas tél utáni hóolvadás valamit javított a helyzeten. A Duna is annyira leapadt, hogy pl. az Óbudai-Dunaá- gon keresztül át lehetett gyalog gázolni az Óbudaiszigetre . Nyáron azonban ismét szárazság és hőség volt, amit kevés csapadéké tél után 1866-ban még szárazabb és forróbb nyár követett az egész Dunántúlon. Ennek hatására a Balaton vízszintje a vízmérce „0” pontja alá süllyedt 45 cm-rel, vagyis a tó közel másfél métert apadt, s a víz a déli parton száz méterekkel beljebb húzódott vissza a medrében. Az egészen szárazra került tófenéki sávról elfújta a szél a homokot, ami betemette a partmenti földeket, megakasztotta a vasúti közlekedést. A berkek is teljesen szárazra kerültek, a nádasok meggyulladtak és ropogva égtek el. A Velencei-tó és a Fertő-tó teljesen kiszáradt, nem szólva a kisebb tavakról. A Fertő kiszáradási jelenségével a magyaróvári akadémia két tanára, Moser Ignác és Hecke Vencel részletes tanulmányban foglalkozott. A Velencei-tó medrében Gárdonyból Pákozdra szárazon hajtották át egy ménes csikóit, Kisvelence és Sukoró között gyakorlatozó lovas katonák pedig a tófenékről sűrű porfelhőket vertek föl. 1866 júniusában a Fertő-tóból is any- nyira elpárolgott a víz, hogy a part menti községek lakói gyalogosan jártak át egymáshoz a mederben, sőt a tó délkeleti részein hozzáfogtak a meder szélső sávjának megműveléséhez és dúsan növő kukoricát termesztettek. Ahogy az már ilyenkor lenni szokott, megindultak a pereskedések is a tehetős birtokosok között, kié és milyen mértékben a szárazra került terület. Az ebül szerzett jószágon azonban nem volt sok haszon, mert a bíróság ítélete előtt a felek (hg. Esterházy Miklós, gr. Széchényi Béla, a győri püspök, valamint Sopron és Ruszt városa) kiegyeztek egymással. Mást nem is tehettek, mert időközben (1870-ben) a víz újra visszatért a tóba, s a mintegy 1200 km2 szántó eltűnt a habokban. „A magyar Alföld hydrographiája, vízműszaki nézetek és javallatok a féldöntözés érdekében" Képessy Józsefnek a földöntözések fontosságát hangsúlyozó könyvéhez (amely a hazai öntözési irodalom egyik úttörője) az 1860-as évek közepének katasztrofális aszályai adták meg az alapot. Megállapításai - miszerint, ha az aszálykár összegének csak felét korábban öntözésre fordították volna a károsultak - a katasztrófa elkerülhető lett volna - napjainkban is időszerű. Az aszályok - különösen az 1863. évi - a kormányzatot öntözési tervek készítésére sarkallták, azonban a következő nedvesebb esztendők hatására már senki sem kívánt azok megvalósításával foglalkozni. A Felso-Dunu magyarországi szakaszának újabb kori szabályozása Időrendben az előbbieket követte a Felső-Duna rendezése. Tekintettel arra, hogy az itteni problémák napjainkban is a szakmai érdeklődés középpontjában állnak, kicsit részletesebben kell foglalkozni a történettel. A felső-dunai hajózás fő akadályai az 1830-as években a következők voltak:- Hiányoztak a megfelelő vontatóutak, mivel a még éppen hajózható nagy-dunai-ágak rendszerint az ágrendszer közepén voltak.
