Fejér László (szerk.): Vizeink Krónikája. A magyar vízgazdálkodás története (Vízügyi Múzeum, Levéltár és Könyvgyűjtemény, Budapest, 2001)
A 17-18. század vízi feladatai
1862 •fcs*®* "'1 -, ■ .. A szabályozások előtti Szigetköz vízviszonyainak térképe a II. József-féle katonai felvétel alapján áradások gátolták. Ugyancsak gondot okozott a termékek vízi úton történő szállításakor a folyómeder zátonyos, folyton vándorló állapota. Ez utóbbi hajózási gond eredményezte azt, hogy a magyarországi Duna- hajózás felső végpontja Győr városa lett, amely így jelentős gazdasági központtá vált. Győrben átrakták az árut kisebb merülésű hajókra, és további 40 kilométeren keresztül vontatták felfelé. Ezt követően végképp tengelyre került a rakomány, és úgy folytatta útját a határon túli Nyugatra. Ez a megoldás egészen a gőzhajózás térhódításáig tartott, de a helyzet akkor sem lett sokkal könnyebb. Jellemző, hogy a múlt század 60-as, 70-es éveiben a hajózási társaság egy kitűző csapatot szervezett, akik napról-napra felkutatták és kitűzték a leginkább hajózható medervonalat, s jelezték a gőzhajóknak, melyik úton és milyen terheléssel közlekedhetnek. A hagyományos folyószabályozási elvekkel az 1890-es években végrehajtott vízmunkák azonban csak részleges eredményeket hoztak. Azzal, hogy az első világháborút lezáró békeszerződés a Duna főmedrét mintegy 200 km-es szakaszon magyar-csehszlovák határvonallá tette, a folyó közlekedési célú szabályozása a két ország kötelességévé vált. Az e célból alkalmazott műszaki beavatkozások azonban csak időleges eredményt hozhattak, mivel a Duna osztrák és német szakaszán időközben megépült vízlépcsők jelentősen befolyásolták a folyó vízjárási és hordalék-szállítási viszonyait. A fokozatosan lehetetlenné váló helyzetet súlyosbította, hogy az építőanyag-ipar jelentős kavicsszükségletét is a folyami hajózás időleges biztosítását célzó dunai kotrásokból elégítették ki. A két ország politikusai és szakemberei az 1970-es évekre kialakult helyzetben a kiutat a Duna többoldalú hasznosítását célul tűző Bős (Gabcíkovo)-Nagymarosi Vízlépcső- rendszer megvalósításában látták. 1 862. november Felszerelték Siófokon az első balatoni vízmércét, amelynek adatait azóta is folyamatosan jegyzik. Feljegyzések szólnak arról, hogy az 1800-as évek elején a FESTETiCH-uradalom is elhelyeztetett vízmércét Fenékpusztánál, amelyet a balatonszentgyörgyi halászcéh tagjai olvastak le időközönként. Ezen csak a relatív vízszintkülönbségeket tudták értékelni, s az adatok nem maradtak fenn. Szintező műszer rajza a 1 9. század második feléből 1862. december 21. f György József (Máramarossziget), kiváló orvos és természettudós, jeles ásványvízkutató. Máramaros vármegyében 1843-ig mintegy 170 ásványvízfajtát vizsgált meg és írt le. (* Sátoraljaújhely, 1813. július 13.) 1862. A Déli Vaspálya Társaság és a Balaton menti parttulajdonosok közösen elhatározták, hogy Siófokon - közvetlenül a közúti híd alatt - vízleeresztő zsilipet létesítenek, amely megakadályozza a tó magas vízállásának kialakulását. Megépült a Tisza védtöltésével együtt Szolnokon a milléri, Tisza- süly határában pedig a sajfoki zsilip. A milléri műtárgy ma is meglévő műszaki emlék.
