Eggelsmann, Rudolf: Talajcsövezés (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1987)

7. A talajcsövezés tervezése, műszaki alapelvek

7.8. ábra. Felszíni mélyedések víztelenítése mellékgyűjtőbe csatlakoztatott függőleges nyelővel (Jahert, 1961.)

7.2.6. Lefolyási zavarok

A gyűjtőkben és a szívókban a vízmozgást a lerakodott (finom) homok, iszap, vasokker, baktériumok, algák, gombák vagy a benövő gyökerek akadályozhatják.

Amennyiben ez a veszély fennáll, akkor (a DIN 1185 szerint) kis drénrendszereket kell építenünk (a szívóhossz =í 150 m), amelyeknek a torkolatai a mederszinten vannak. A feliszapolódást és a homokbemosó- dást megfelelő drénszűrőkkel (8.3. alfejezet) vagy magasan elhelyezett szívókkal (7.2.3. pont) kerülhetjük el.

Okkeresedési veszély esetén az 5.6. alfejezet szerint kell eljárni. A dréncsöveknek a lerakodott iszaptól való megtisztulására (öntisztulására) akkor számíthatunk, ha a cső keresztmetszete félig telt (1. a 6.4. ábrát), és a lejtés nagyobb, mint /mjn (1. 7.3. és 7.4. táblázatot).

Kénalgák általában (mélyedésekben, lápokon) csak torkolatok közelében (kb. 10 m-es hosszon) jelennek meg és dróttal könnyen eltávolíthatók.

Takarmánysilók szivárgó vizét távol kell tartanunk a talajcsövektől. Ezek a szivárgó vizek nagymennyiségű szénhidrátot és nitrogénvegyületet

164