Dunka Sándor: A Hortobágy-medence régi vizei és a tógazdálkodás (Vízügyi Történeti Füzetek 14. Budapest, 1996)

TERVEK A HORTOBÁGY HASZNOSÍTÁSÁRA

kell juttatni a területre - amint láttuk - a vízügyi szakemberek is nagyon jól tudták, s nem rajtuk, - hanem elsősorban pénzügyi nehézségeken és a vezetésben megnyilvánuló ellentéteken - múlott, hogy a víz csak egy évszázados késéssel került vissza a Hortobágyra. A XIX. század második felében aztán számos kutat ástak, melyek az aszályos években sem száradtak ki. Szálegyenes tölgyfákból faragták és vésték a kútágasokat és a kútgémet is. A puszta díszei még ma is ezek a kutak, régebben pedig tájékozódási pontok is voltak. Általában két-három gémmel készültek, de a legnagyobb gulyajárásokban négygémü kutak is voltak. (12. ábra). A múlt század 70-es éveiben különösen nagy érdeklődés követte a mátai keserűvíz-kút kiásását. Ezt a kutat a Debrecen-Füzesabonyi vasút mellett, a Kun György erdejével szemben ásták, s vizét megvizsgálva kiderült, hogy ásványvizet találtak. A kút mélysége 6,5 m volt, s a felszín alatt 2,95 m mélységben levő sárga agyag szolgáltatta egy 32 cm átmérőjű csövön — szivattyúzással - a 10,9 °C-os keserűvizet percenként 4131 liter mennyiségben. A víz hőmérséklete 1874 áprilisában is ennyi volt, amikor pedig árnyékban 23,8 °C-ot mértek. Sótartalmát tekintve legközelebb a budai Erzsébet forrás vizéhez állt.

56 Eredményesen fúrtak a Hortobágyon artézi kutakat is. Legjelentősebb közülük a mátai, mely 410 m mélységből 30 °C-os, erősen metán és kéngázos vizet adott.

57 Ebben a században a fúrott kutak jelentősége meg növekedett. 1976-ban a Hortobágyi Nemzeti Park területéhez tartozó Mátán 12, Ohaton 8, Zámon pedig 5 fúrott kút üzemelt.

58 Az 1970-es években a Hortobágy-medence szélein levő településeken több termálvízkút fúrására is sor került, melyek vizét általában termálvizes strandokon hasznosítják (Nádudvar, Hajdúdorog, Földes). Az 1990-es években pedig sor került a hortobágyi termálvíz egy részének hasznosítására is a Mátán levő EPONA lovasfaluban. TERVEK A HORTOBÁGY HASZNOSÍTÁSÁRA A hortobágyi puszta hasznosításához elsősorban Debrecen városának fűződött érdeke, hiszen a puszta legnagyobb - s legértéktelenebb-része a város határában feküdt. Ezt a területet Debrecen városa fokozatosan - részenként - szerezte meg. Máta a pusztai települések közül legkésőbb települt be, és a leghamarabb pusztult el. 1411-ben már puszta.

59 26 283 kh-s területe már a XIV. században Debrecen városáé lehetett, mert Hunyadi János 1452 Márton napján kelt oklevelében visszaveszi a pusztát Kapitány Páltól azon oknál fogva, mert azok „ember emlékezet óta örök jogon Debrecen város határához tartoztak."

60 1583-ban tulajdonképpen ugyanezt mondja Báthori Zsigmond oklevele is, amikor az erdélyi fejedelem Mátát a Nagyerdővel és Apafájával együtt Debrecennek adományozza azért, mivel a város „régtől fogva békés és csendes birtokában volt azon jószágoknak."

61 Ezen az ünnepélyes aktuson jelen vannak a káptalan emberei és a szomszéd Ohat és Zám községek (ezek a települések ekkor még nem pusztultak el) beleegyezésük jeléül képviseltették magukat.

62 A12 490 kh területű Zám a hasonló nevű család birtoka volt, s a XVI. század végén osztozott a többi hortobágy menti település sorsában. 1679-től a Bánffy-családtól, 1745től pedig a fiskustól zálogos birtokként hasznosította a város. A zálogösszeget a város házipénztára fizette. Időközben fokozatosan Ohat 9745 kh területe is zálogként - másik öt pusztával együtt - a város birtokába került. 1808-ban 32 évre újabb zálogszerződést kötöttek a kincstárral. Mivel ez a szerződés 1840-ben lejárt, 1842-ben megbecsülték a pusztákat, a becsértéket a város kölcsönből fizette ki. A szabadságharc után 1854. április 29-én létrejött a megállapodás az örökváltság ügyében a kincstárral, s a terület 419 315 forintért a város tulajdonába került. Mivel ezt az összeget a város nem tudta kifizetni, gazdálkodó polgáraitól kért segítséget. 100, ill. 12 forintért annyi tanyaföldet, ill. kaszálót