Dunka Sándor - Papp Ferenc: A Berettyó vízgazdálkodásának és jeges árvizének története (Vízügyi Történeti Füzetek 17. Budapest, 2008)
A védekezésről negyven év távlatából
dolgozott tudása. Ezekben felismerhető a kor akkori vízszabályozási és árvízi problémái, a hajózás és a korabeli életforma. Az említett mérnökegyéniségek és kortársainak véleménye egybecsengő volt abban, hogy a folyók árvizüket lehetőleg saját medrükben, völgyeletükben vezessék le. Elsőbbséget kapjon a árvizek gyors levezetése a mederszabályozással és kétoldali töltésezéssel. Egyöntetű volt véleményük a Közép-Tisza bal partján kiömlő erek (Hortobágy, Árkus-ér...) mielőbbi elkötésében és a BakonszegSzeghalom közötti ásott meder létesítésében. Ezzel a Berettyó mezőtúri betorkolását a „Régi-Körösből" áthelyezték a Sebes-Körösbe. Ezzel is rövidítették a folyó hosszát és kizárták medrét a Sárrétből. A szakirodalom tanulmányozása során meglepett, hogy a Tisza-szabályozás kezdeti korában a folyó vízszintjének emelkedéséből adódóan mekkora gátszakadások, magas parti átömlések árvizei öntötték el a Berettyó Sárrétjét, majd továbbterjedve Dévaványa, Pusztacsege határát. Ilyen árvizek voltak 1876, 1879, 1888-ban. Irattári adatokból és elődeink írásaiból egyértelmű, hogy 1876-ban a Mirhó-foki és roffi gátszakadások mentették meg Szegedet. 1879-ben már a taskonyi, roffi gátszakadások sem segítettek, legfeljebb a Sárrétbe tározódott vízmennyiség mérsékelte az elöntést, az Alsó-Tisza vízhozamát, vízszintjét. Ezt követően 1881-ben a Berettyó árvize még 14 helyen szakította át gátjait. 1888-ban Tiszalök és Tiszadada határában 20 helyen ömlött át az árvíz és a Sárréten ölelkezett a Berettyó vizével. Majd Tiszabő-Fegyvernek közötti magas parton bukott át 2170 m szélességben. (Még az árvíz után hét évvel is akadt fel nem szántható föld a Sárréten.) Nem lehet eléggé hangsúlyozni azok érdemeit, akiknek szellemi és fizikai munkája nyomán falvak és városok élhetnek biztonságban. A múlt ismeretéből és Ráth Elemér mérnöki szakirodalmából a XX. század közepén helyes volt az a következtetés, hogy a Berettyó a száraz ciklus nyugalmasabb időszakában van. Az ígéretes jövő, az öntözéses gazdálkodás elterjedése érdekében már tervezték az Alföld vízi szállítási és öntözési programját (öntözővíz, tarozás, halastavak tervezése, hazai rizstermelés feltételeinek bővítése.) A Vásárhelyi által megálmodott Berettyó-Körös-völgyi vízi utak, KeletiHajózó és Öntöző-főcsatorna tervei készültek, már utak, vasutak szelték át az „ÖregBerettyó" vízgyűjtőjét. Generációm lelkesen munkálkodott vízkincsünk hasznosításán, akkori tervek szerint 2008-ra 14,5 millió lakossággal számoltunk, amikor derült égből villámcsapásként jött az 1966-os jeges árvíz, majd 4 év múlva (június 13-15-én) egy nyári árvíz. A két árvíz figyelmeztetett, gondolkodásra és cselekvésre késztetett bennünket. Mindkét árvédekezés folyamatát, tapasztalatát - hiteles naplófeljegyzések közreadásával - megkíséreltem felidézni és most, a folyamatot 1888-tól tekintve, megpróbálok néhány jövőre mutató tanulságot levonni mindebből: 1. 78 év múltán jelentkezett a jeges ár. Ez annyira készületlenül talált bennünket, hogy az igazgatóságnak még jégtörő hajója sem volt. 2. A szeghalomi Szabadság híd provizórikus aiáállványozásának megszüntetését hatósági jogkörünkből talán jobban sürgethettük volna. 3. A meder partélen lévő természetes füzek is előnytelenek voltak... 4. A figyelmeztetés hatására a Kutas menti víztározót kiépítettük hasonló jeges ár fogadására. A két árvédekezés több szempontból tanulságos volt. Nagyobb hangsúlyt kapott az