Dunka Sándor - Papp Ferenc: A Berettyó vízgazdálkodásának és jeges árvizének története (Vízügyi Történeti Füzetek 17. Budapest, 2008)
A védekezésről negyven év távlatából
árvédelmi rendszer korszerűbb fejlesztése. A fővédvonalak erősítése mellett újabb vésztározók és lokalizációs vonalak, másodrendű védvonalak épültek. A két árvízi tarozás kedvező tapasztalata kisugárzott a vízügyi szolgálat más működési területére is. Tározók épültek a Berettyó és a Tisza mentén is. Az újszerű gondolkodók szemlélete mind jobban teret hódított és természetessé vált a sík vidéki árvízi tarozás (a hegyvidéki tarozás csak ábránd maradt.) A neves elődök (Gál Elemér és kortársai) azon elképzelése, hogy a Berettyó-Körösök vízgyűjtőjére 150 millió m 3 árvízi tározó épüljön nemcsak megvalósult, hanem megkétszereződött (310 millió m 3 ). Mindkét tarozást a természet kényszerítette ránk, bár benne volt az emberi szabályozások következményei is. Elődeinknek az a megoldása, hogy a Berettyót BakonszegSzeghalom közötti átvágással kössék be a Sebes-Körösbe jól szolgálta a Sárrétek lecsapolását, kiszárítását, művelésbe fogását. Kedvezőbbé vált a reménybeli hajóút. A XX. század második felében ennek viszont nagy ára lett a szeghalomi és foki-hídi LNV növekedés. A korábban jónak bizonyult mérnöki döntés következménye a 70-es évekre nehezen kezelhetővé vált. Mérnöki döntések sorozatának eredményeként a mocsárvilág helyén falvak, városok létesültek, ugyanakkor lakói a korábbinál nagyobb árvízi fenyegetettségnek lettek kitéve. A két árvíz figyelmeztetett, hogy az árvízszintek emelkedésével „versenyt futó gátépítés" kora lejárt. Ha makacsul védtük volna az elődök- vagy korosztályunk konzervatív szemléletét, hogy „nincs vésztározási lehetőség, nincs árapasztó, egyetlen lehetőség van: árvédelmi töltések között kell tartani a vizet" és folytatjuk a „klasszikus" töltésemelést, ez tévútra vezethetett volna. Ugyanis, amit nem beszéltünk ki eléggé, az 1970-es árvíznél a Berettyó és Körösök híd szerkezete már belelógott és visszaduzzasztott a folyó vizén. Az LNV további emelkedése már nemcsak árvédekezési problémává vált, hanem a vasúti fejlesztés akadályozójává is. Elképzelhetetlen költségkihatású lenne egy-egy hídszelvény megemelése és a velejáró pályaszakasz újjáépítése. A természetes úton és a szabályozás következtében előállott változások együttes hatását figyelembe véve indultunk a kedvező költségkihatású, mégis nagyobb biztonságot teremtő árvízi tátozás és a természet kínálta lokalizációs töltés (második védvonal) kombinációjával. Ne tűnjön szerénykedésnek annak hangsúlyozása, hogy a természet vezetett rá bennünket, amelynek megoldást kínáló előnyeit mérnökeink felismerték és ennek szellemében fejlesztették a Berettyó (és a Tisza Rakamaz-Tiszafüredi szakaszának) árvízvédelmi rendszerét. Az eltelt közel negyven év bizonyította, hogy a természet figyelmeztetése által felkínált út helyes volt, mert a „Régi-Berettyó" hazai vízgyűjtőjének árvízi biztonsága a szakemberek irányításával hosszabb távon is kielégítő. Ezt a véleményt csak árnyékolhatja, nem homályosíthatja el az 1980-as - semmivel nem indokolható - építési és védekezési mulasztás sem, amely egy korszak politikájában gyökerezett.
