Dunka Sándor - Papp Ferenc: A Berettyó vízgazdálkodásának és jeges árvizének története (Vízügyi Történeti Füzetek 17. Budapest, 2008)
A régi Berettyó vízgyűjtője a szabályozás előtt
hullámsír alatt látszott a gazda által elvetett és már aratásra váró, de pusztulásnak kitett gabona, elveszve a következő év „élete", hajléka, istállója összedőlve, háziállatai elpusztulva. Csak a falu templomának fehér tornya meredezett elő a tengerből élő mementóként az ég felé, biztatást adva jövőre, de egyúttal figyelmeztetve arra, hogy a veszély megismétlődhet. Árvizek pedig sokszor árasztották el ezt a tájat. Emlékezetes árvíz volt 1746-ban, 1750-ben, 1774-ben, 1777-ben, 1782-ben, 1784-ben, 1788-ban és 1806-ban, de ezekről bővebb feljegyzések nem maradtak ránk. Az 1816. évi árvíz 100 napon át tartotta elárasztva a Sárréti medencét, s még a magas fekvésű települések (Füzesgyarmat, Dévaványa, Nagyrábé stb.) belsőségeibe is behatolt. 7 Az 1830. évi árvíz nemcsak a Sárréti medencében, hanem az egész Alföldön pusztított, s nagysága meghaladta az 1916. évit. Erről az árvízről Huszár Mátyás is készített feljegyzést. Huszár Mátyást megelőzően a vármegye mérnökei is foglalkoztak a folyó vizsgálatával. Már 1793-ban jelentették, hogy a folyó esése rendkívül alacsony, 100 ölnyire mindössze egy hüvelyk (26 mm). 8 Ezt a jelentést alátámasztotta egy másik okirat 1810-ből, mely szerint a Berettyónak Kismarjánál már nem volt medre és a folyó szétterült. A folyó árvizeinek és a part menti községek panaszainak kivizsgálására Bihar vármegye „vízideputációt" küldött ki. A mérnökök 1825-ben hajóval (csónakkal) utazták végig a folyót. Jelentésük szerint „a folyónak Hódostól kezdve nagyon széles volt a folyása és inkább állott, mintsem folyt, holott a Berettyó ekkor áradásban volt. Hódos alatt a meder már szűkült, de a nád és sástól alig volt hajózható. Ugyanez a kép a hodosi határtól a szigeti határig, sőt még ettőlfeljebb a gyapjúi malomig is. A part nélküli Berettyó hol ide, hol oda vette folyását és vize szétterjedt nemcsak a jákóhodosi határban, hanem azon alól is, mert ezeken a helyeken a Berettyónak nem volt medre, fákóhodosnál több szakadásra oszlott mega Berettyó, de hogy ezek közül melyik volta Berettyó anyaárka Szigeten, Gyapolyon, Félegyházán, Tamásin, Nyüreden keresztül egészen Peltbárthidáig azt a kiküldött vízideputáció megállapítani nem tudta. A kisés nagymarjai pusztákat a kiküldöttek éppoly vizesnek és láposnak találták, mint mikor még fennállottak a kártékony malomgátak. Nyüved község ekkor a víz miatt a végpusztulás előtt állott. A lakosság adót sem tudott fizetni és azzal fenyegetőzött, hogy elhagyja a községet. " 9 Ha figyelembe vesszük a különböző években kiküldött mérnökök jelentéseit, megállapíthatjuk, hogy a lakosság mindig a folyók kiöntései ellen panaszkodott. Bihar vármegye a felgyülemlett panaszok kivizsgálására 1827-ben újra egy nagy „vízibizottságot" küldött ki. Ez a bizottság a területről térképet is készített, s részletesen leírta lakosok panaszait is. Olvassuk néhány község elöljáróságának nyilatkozatát a jelentés alapján: „Váncsod község azt a panaszát terjesztette elő, hogy a Berettyó vize a Kászmány éren a szentpéterszegi erdő mellett és a váncsodi határon ugyancsak a Berettyóból kiszakadó Tököszúgon kinyomul és elönti az összes alacsonyabb fekvésű földjeiket. " A szentpéterszegiek a Hencida alatti szőlőskertnél kiszakadó Butyka érre panaszkodtak. A berettyóújfaluiak arról tettek panaszt, hogy az Aranyossziget, Csompor, Simonsziget, Nyáraslapossa, Nagyerdő, Szabácssziget, Dalnossziget és Malomzúg mellett a Berettyó folyóból kiszakadó fokok által öntettek el, amikhez hozzájárul még a nagy híd melletti Révsziget érből kitóduló nagyvíz. 7 Ráth Elemér feljegyzése 8 Reszeghy Lajos emlékiratai. Hajdú-Bihar Megyei Levéltár, 1941. 15. p. 9 Reszeghy Lajos im. 16. p.
