Dunka Sándor - Papp Ferenc: A Berettyó vízgazdálkodásának és jeges árvizének története (Vízügyi Történeti Füzetek 17. Budapest, 2008)

A régi Berettyó vízgyűjtője a szabályozás előtt

A berettyószentmártoniak Váncsod felől a Berettyóból kiszakadó úgynevezett Malomzúg első, második és harmadik erére és a Bakonszeg felőli oldalról a Széles és Harcsás erekre panaszkodtak. A Bakonszeg alatti Puszta-Kovácsinál a Berettyó 15 öl (28 m) szélességű volt, de ekkor a folyó áradásban volt. Itt már a nagyvíz Kórógy pusztára, Fúrta, Vekerd, Zsáka és Darvas községek határaira zúdult... Innentől kezdve a vízibizottság azt tapasztalta, hogy a Berettyó két ágra szakadt. Az egyik ága ment Zsáka felé, ezt Szalafoknak hívták; a másik ága ment Nagyrábénak, ezt Kovátsfoknak nevezték. Mivel a Szalafok a zsákai határt megkerülve Nagyrábé alatt újra visszatért az anyamedrébe, a bizottság további útját a Berettyó igazi folyásain Nagyrábé felé vette. A Szalafoknak itt már semmi folyása nem volt, medre náddal és hínárral volt benőve. A folyó anyaárka Bakonszeg alatt a Kerektiszta nevű tóig megtartotta folyását, de aztán már a víz a nagyrábéi határban szétterült és beleveszett a Sárrét mocsaraiba. Nagyrábén már lápi élet uralkodott. Ezen községtől kezdve a Berettyó csak a füzesgyarmati határban tudott magának medret vájni. Azt a területet, ami Nagyrábé és Füzesgyarmat között volt, nevezték az igazi Sárrétnak. A sűrű nád, a sás és a káka között csak itt-ott emelkedett ki egy kis partosabb rész, ahol emberi élet volt, a többi területet már lápnak lehetett nevezni és ezeken a helyeken a főszerepet már a Sárrét állatvilága vette át.

10 Reszeghy Lajos im. 16-17. p.