Dunka Sándor – Fejér László – Vágás István: A verítékes honfoglalás. A Tisza-szabályozás története (MKVM, Budapest, 1996)
IV. A "Tisza-regulázási" tervekről
feleakkora rövidítést javasolt végrehajtani a Tiszán, mint Vásárhelyi. Ehhez még hozzáteszi, hogy „Rendszerileg le kell mondani minden átvágásrul Újlakiul és tulajdonkép Váritul egészen Lökön alulig, vagyis határozottabban szólva Dadán felülig. Az átmetszéseknek a Váritul Dadáig terjedő fcntemlített egész hosszú vonalon kizárása azonban nem rekeszti ki azt, hogyha ugyanazon vonalnak valamclly pontján csupán helybeli körülményeknél, s hogy fontos érdekű okoknál fogva valamelly átvágás szükségessé lenne, abba bclékezdeni ne lehessen”. Egyszóval a felső-tiszai érdekeltség által leghatározottabban szorgalmazott átmetszésekről le kell mondani, de megengedi, hogy Váritól Dadáig néhány átvágást lehessen létesíteni, ha az érdekeltek úgy akarják. Paleocapa és Vásárhelyi koncepciója között a töltések tekintetében is eltérés mutatkozik. PALEOCAPA a töltéseket egymástól 900-1500 méter távolságra kívánja építeni, hogy közöttük megfelelő széles hullámtér maradjon az árvizek befogadására. VÁSÁRHELYI főképpen azért tervezett egymáshoz közelebb eső töltéseket, hogy a folyó eróziós ereje ne csökkenjen, és magával vigye hordalékát. A Tiszától távol eső töltéseket Paleocapa nem félti a folyó oldalsó eróziójától, és ebben igaza is van. A szélesebb hullámterek hasznát abban látja, hogy ezek a nagyvizet sokáig tárolják, és ezáltal az alsó szakasz a nagy árvizektől megmenekül. Közben elkerüli a figyelmét, hogy mi lesz a hordalékkal, hiszen a folyó, eróziós erejéből veszítve, lerakja azt a hullámtéren, és ezzel a két töltés közötti területet állandóan magasítja. Ez a hordalék csak mint a hullámtéri növénytermesztést elősegítő termékeny iszap jelenik meg nála. Az egymástól távol rakott töltéseknek meg lesz az a haszna is, hogy nem kell velük a folyó minden kanyarulatát követni, tehát rövi- debbek lesznek. így a kanyarok burkoló görbéinek távolságában kell a töltéseket megépíteni, azonban ez a távolság már a Felső-Tiszán is - például Tarpánál - 1500- 2000 méter. Ez azt jelenti, hogy már itt is a legnagyobb, tehát az 1900 méterre javasolt töltéstávolságot kellene tartani. Véleménye szerint a töltéstávolságokat az alsó szakaszon növelni kell, s a töltések könnyebb vezetése érdekében itt még átmetszéseket is lehet csinálni. Tehát az alsó szakaszon javasolt átvágásokat is elsősorban a töltésépítés érdekében tartotta szükségesnek. írja is: „Bőven szóltam e tárgyrul, mindig sürgetem a folytonos és távoli töltésezést; méIlyen meglévén győződve felőle, hogy a rendszernek valódi és közvetlen haszna e ponton épül ” A töltésépítések által érintett alföldi nádas és füzes A töltések szelvényének nagyságát tekintve Paleocapa nagyobb méreteket adott meg, mint VÁSÁRHELYI. Az már más kérdés, hogy a későbbiek folyamán azok ugyanúgy elégtelenek lettek volna, mint a magyar mérnök által javasoltak. Sőt, e „távoli” töltéseknek gyakran nem is találtak volna alkalmas helyet, mivel így 92
