Dunka Sándor – Fejér László – Vágás István: A verítékes honfoglalás. A Tisza-szabályozás története (MKVM, Budapest, 1996)
III. Az átfogó vízimunkák előkészületei
Ugyancsak itt merült fel a kérdés: milyen forrásokból lehet majdan pénzhez jutni, s milyen garanciái lehetnek a kölcsönök visszafizetésének? Az egymondatos válaszok persze kéznél voltak, de a jogi szabályozás és a társulati szervezet apró, egymásbaillő fogaskerekeit, tehát a működőképes gépezetet még korántsem konstruálták meg. Miközben VÁSÁRHELYI Pál és mérnöktársai gőzerővel dolgoztak a Tisza- szabályozás átfogó koncepcióján, addig a titkárnak, KOVÁCS Lajosnak jutott a feladat, hogy megoldást találjon a pénzügyi és szervezeti kérdésekre. A pesti nagygyűlés korszakos voltát a kortársak is megérezték: ”A Tiszavölgyi Társulat alakuló ülésével S század mulasztását S nap alatt bevégezve új korszakot alkotand hazánkra nézve mind erkölcsi, mind anyagi tekintetben, s ritka egyesülési példát mutat a szertehúzó magyarnak”. Mindezek mellett azonban egy másik újságíró véleménye is találó „ha a gyülekezet szétosztása után még egy időig semmi tettleges eredményt felmutatni nem tudunk, valamennyi alakult társaság felbomlik és a semmiségbe dől vissza!” Ez az érzés SzÉCHENYIt is erősen foglalkoztatta, és kettőzött energiával mozgatta az ügyeket előre, nehogy a csüggedés szárnyát szegje az országépítő vállalkozásnak. Az idő mindenesetre sürgetett. 1846 áprilisára hívták másodszor össze a tiszai érdekelteket, és amíg az első, januári közgyűlésen a közös akarat ki- nyilvánítása és a társulati egység kialakítása volt Széchenyi legfőbb törekvése, addig az áprilisi ülésen a műszaki terv76 ről és a kivitelezés mikéntjéről kellett fontos döntéseket hozni. A szabályozási elképzelés, amelyet VÁSÁRHELYI a majd egy évvel korábban elkészített „Előleges javaslat’’-гл építve 1846. március 25-én nyújtott át a nádornak, kevéssé volt ismert a szakmai közvélemény előtt. A vármegyei birtokosokat nemcsak a Tisza, hanem a mellékfolyók ügye is érdekelte. Az erre irányuló kérdésekre VÁSÁRHELYI azt felelte, hogy a mellékfolyók rendezése annyiban része az átfogó tiszai tervnek, amennyiben azoknak a Tisza árvízi magatartására befolyása van. Ez, ha nem is nyugtatta meg maradéktalanul a birtokosokat, egyelőre levette a kérdést a napirendről, már csak azért is, mert a részletes terv akkor még csak készülőben volt, érdemi bírálatára nem nyílott lehetőség. Nehezebben lehetett átsiklani a vármegyék által már korábban elkészíttetett, s helyenként meg is kezdett regionális Tisza-szabályozási tervek, illetve munkák felett. Az 1840-es évek eleje óta több-kevesebb rendszerességgel pusztító árvizek - főleg a Felső-Tisza vidékén fekvő - vármegyéket arra szorították, hogy maguk vegyék kézbe a vízszabályozás, illetve ármentesítés ügyét. Felmerült a kérdés, ezeket a vármegyei szervezésű munkákat folytassák-e, vagy ha nem, akkor az ezekre fordított összegeket beszámíthatják-e a majdani szabályozás rájuk eső költségeibe? Az 1846-ban megalakított Tiszavölgyi Társulatba tömörült vidéki szervezetek kötelezték magukat az ármentesítés és lecsapolás költségeinek viselésére. Ezzel
