Dunka Sándor – Fejér László – Vágás István: A verítékes honfoglalás. A Tisza-szabályozás története (MKVM, Budapest, 1996)
III. Az átfogó vízimunkák előkészületei
megszűntek az önálló, egymástól teljesen független védekezések, s lehetővé vált a Tiszavidék egységes szempontok szerinti vízmentesítése. A kormányzat - felhasználva SZÉCHENYI népszerűségét - természetesen igyekezett növelni befolyását a Tiszavölgyi Társulat irányításában, ugyanakkor SZÉCHENYI pozícióját erősítette az, hogy semmi nem lett volna súlyosabb csapás a kormányzatra, mint hogy Széchenyi - a sikertelenséget látva - lemond hivataláról. Báró SlNA Simon, a Tisza-szabályozáshoz kölcsönt nyújtó pénzemberek egyike. О volt az a bizonyos„GIREG”(azaz Görög), akire a 63. oldal kepén olvasható gúnyvers utal SZÉCHENYI a munkák költségét 6 millió forintra becsülte. Úgy gondolta, hogyha a királyi kamara a só felemelt árát felhasználva 10 esztendőn keresztül évi 100 ezer forintot vállal, a kincstár segélyként évi 50 ezer forint támogatást ad, - akkor a hátramaradó 4,5 millió forintot kamatmentes kölcsönként a Tisza-völgyi társulatok használhatnák fel. Az elképzelés érdekében kemény alkudozásokat folytatott a bécsi kancelláriával, az udvar nagyhatalmú uraival. Kezdetben úgy látszott, hogy még az induláshoz szükséges pénzt sem tudja megszerezni és már a lemondás gondolatával foglalkozott. Végül a sürgetésére kapott királyi leirat két éven át 50-50 ezer, a só árából pedig a munkálatok idejére évi 100 ezer forintot engedélyezett. A fennmaradó összeget (400 ezer forintot) pedig egy bécsi tőkéscsoporttól sikerült megszereznie 5 %-os évi kamatra - de a kormány garanciájával - így végül is az 1846. augusztus 27-én megkezdett tiszadobi munkálatok 550 ezer forintnyi tőke biztos tudatában indulhattak meg. A folytatáshoz szükséges pénz előteremtését az érdekelt birtokosok vállalták oly módon, hogy az ármentesítésnél számba vett minden egyes hold föld után - négy esztendőn keresztül - évi 15 krajcárt fizetnek a Társulat pénztárába. Az adott politikai helyzetben, a kormány és az ellenzék között egyensúlyozva, az erőket az országépítés szolgálatába állítva, Széchenyi történelmi szerepet vállalt. Sikerült neki az akkori helytartótanácsi körülmények, önhatalmú vármegyei, városi viszonyok és „nem adózom” jellegű földesúri magatartáson felülkerekednie és egy olyan vállalkozást megindítania, amelyről mindenki tudta, hogy súlyos milliókba fog kerülni, és amelynek végeredményéről mindenkinek más elképzelései voltak. SZÉCHENYI a kormányzatnak bebizonyította, hogy a renitensnek tartott megyei birtokosok egyesült erővel nagy feladatokat is el tudnak végezni, másrészt az ország népeinek példát állított, hogy összefogással igenis előbbre lehet jutni, van értelme a kölcsönös érdekek alapján álló közös erőfeszítésnek. 77
