Dunka Sándor – Fejér László – Vágás István: A verítékes honfoglalás. A Tisza-szabályozás története (MKVM, Budapest, 1996)
II. Az egységes szabályozás gondolatának születése
Állami és érdekeltségi feladatok a vízimunkák terén A XVIII. század utolsó harmadában végrehajtott folyamszabályozási és ármentesítési munkálatok gyakori kudarcát az okozta, hogy hiányzott a teljes folyóra vonatkozó egységes szabályozási terv (illetve a tervek elkészítéséhez szükséges vízrajzi adatok), a már elkészült munkákat pedig pénz híján nemigen tartották karban, és nem kevés gondot jelentett a vízimunkák jogi hátterének rendezetlen volta is. Azt már korábban említettük, hogy a folyók hajózhatóságának biztosítása a kormányzat feladatát képezte, ugyanakkor az ezzel elvileg szorosan összefüggő ármentesítés a helyi érdekeltek (vármegyék, községek, földbirtokosok) elhatározásától függött. A töltésépítések terén a vármegyei szerepvállalást a törvényhozás már a XVII. században szabályozta. Az 1613. XXVII. törvénycikk, amelyet az 1630. XIV. törvénycikk is megújított, kimondta: „A Tisza kiöntéseivel szemben a töltések emelésére, azok a vármegyék, amelyekben az a folyó kiáradni szokott, saját javaik megmaradása érdekében egymás között határozzanak. Éppen éigy az ország többi vármegyéiben is, a folyók kiöntései ellenében töltéseket készítsenek... ” A folyók tisztogatása, a parti utak építése „...valljon kit illct...a Tiszavölgy rendezése közvetlen? Mire cn röviden azt válaszolom: Egyenesen a parti lakosokat és altalján véve mind azokat, kik a végbeviendő szabályozás gyümölcseit közvetlen élvezni fogják. ” (Gróf Széchenyi István, 1846) az államkincstárból nagy összegeket emésztett fel. A királyi kamara a költségek előteremtése érdekében - sókereskedelmi monopóliumát felhasználva - felemelte a só árát, és a folyószabályozásokra az áremelésből származó többlet- jövedelmet fordította. Tekintettel azonban a magyarországi folyók medrének állapotára, a „sóalap” hamar kimerült. Ráadásul a birodalom más országai és tartományai sem nézték jó szemmel, hogy az általuk is kifizetett „só-felárat” a kormányzat a magyarországi folyók rendezésére költi. (Ma már kevesen tudják, hogy a mérnöki munkák költségeit közvetlenül a császári és királyi sóhivatalok fizették ki. A mérnökök is a sóhivataloktól kapták a fizetésüket, attól függően, hogy azidőtájt éppen melyik hivatal körzetében dolgoztak. Innen származnak az efféle tréfás kiszólások: „Menj a sóhivatalba!” vagy: „Majd elintézi a sóhivatal!”) Ami az ármentesítést illeti, lényeges gondot jelentett, hogy a folyó árterületével érintett vármegyék birtokosainak egy része, - akiknek birtokait nem fenyegette a víz - sok esetben nem szavazták meg a munkák folytatásához szükséges pénzt, noha a munkák megkezdésekor nem emeltek azok ellen kifogást. Az 41
