Dunka Sándor – Fejér László – Vágás István: A verítékes honfoglalás. A Tisza-szabályozás története (MKVM, Budapest, 1996)
II. Az egységes szabályozás gondolatának születése
JÓZSEF főherceg, Magyarország nádora, a vízszabályozási munkaiatok befolyásos támogatója egyes vármegyék között sem volt meg a munkákhoz szükséges összhang. Mivel a megyék a saját területükön elvégezni szándékolt feladatokat nem egyeztették egymás között, a folyók alsó szakaszain levő törvényhatóságok általában tiltakoztak a felső szakaszon kezdeményezett szabályozások ellen, mert joggal tartottak attól, hogy az árvízveszély területükön megnövekszik. Amikor pedig már összehangolták a terveket, akkor a költségekhez való hozzájárulás mértéke és felosztása lett a legfontosabb vitatéma. Gond volt a tervekkel is, hiszen ritka esetben sikerült akkora pénzből kihozni a munkák elvégzését, mint amekkora összeget a kezdet kezdetén megszavaztattak. Jól jellemzi a helyzetet JÓZSEF nádor véleménye, amelyet a jeles reformkori vízmérnök, BESZÉDES József által tervezett és kivitelezett aradi malomcsatornával kapcsolatban fejtett ki. Egy beszélgetés során arra a megjegyzésre, hogy BESZÉDES a tervezett Duna-Tisza-csatorna költségeit messze alábecsüli, a következőket mondta: „Ez nálunk kényszerűség. Ha nekünk Beszédes a Körös szabályozásnál a valóságnak megfelelő költségvetést ad kezünkre, megijedünk és szó sincs róla, hogy belefogjunk. így megkezdtük habozás nélkül, benne voltunk, kissé zúgolódtunk a felszaporodott költségek miatt, de végrehajtottuk és ma áldjuk őt, hogy belevitt és megtörtént.” BESZÉDES itt említett munkája - a Fehér-Körösön az árvízveszély miatt lerombolt malmok újratelepítése érdekében megépített 92 kilométer hosszú malomcsatorna - akkoriban a Kárpát-medence egyik legkorszerűbb vízi létesítménye volt, s még ma is üzemel! A vízimunkák terén további nehézséget jelentett az is, hogy a vármegyei munkák nem mindig voltak összhangban a községi és a földbirtokosi gátépítésekkel, egyszóval nagyon hiányzott az összefogás és a szervezettség. Mindezzel együtt a Tisza mentén sok helyen emelkedtek egymástól függetlenül megépített védőgátak. Összes hosszuk 1840-ben 328 kilométer volt. Alapvetően gátolta a vizek rendezését, hogy az ármentesítésben érdekelt földbirtokosok igen nehezen, vagy szinte sehogy sem jutottak olyan hitelekhez, ami a munkák elvégzését lehetővé tette volna. Ehhez tudni kell, hogy a földbirtokos nemesség akkoriban az ősiségi törvény értelmében nem rendelkezett teljeskörű- en saját örökölt birtokaival, ezért azt egy esetleges kölcsön felvételekor nem is zálogosíthatta el. Nem véletlen, hogy a reformkor egyik kimagasló politikusa, SZÉCHENYI István gróf közgazdasági 42
