Dunka Sándor – Fejér László – Vágás István: A verítékes honfoglalás. A Tisza-szabályozás története (MKVM, Budapest, 1996)
VII. Értékelés mai szemmel
ségtározás bevonult a hazai árvízvédekezés gyakorlatába. Az 1970. évi árvíz bebizonyította, hogy az árvizek megváltozott természete miatt a védvonalaknak legtúlterheltebb, leginkább sebezhető szakaszai a mellékfolyókon vannak. Az ármentesítések utáni árvízszintek emelkedésére a magyarázat elég egyszerű. Amíg a víz 10-15-20, sőt 26 ezer négyzetkilométernyi területen terült szét, akkor azon akár 5-10 köbkilométernyi is elfért. (Összehasonlításul a Balaton befogadó- képessége kb. 1,8 köbkilométer.) Hetekig, hónapokig, évekig is „kinnlakott” a víz, ntíg el nem párolgott, vagy lassan vissza nem talált a közben leapadt főfo- lyóba. Ha ezt a vízmennyiséget mondjuk 3-4 hét (hozzávetőlegesen 2,5 millió másodperc) alatt el akarjuk vezetni, ehhez telt anyameder mellett annak vízhozamán felül, (amely Szegednél például 1600- 1800 m3 másodpercenként) még el kell, hogy vezessünk legalább 1500-2000 köbmétert másodpercenként, az eredeti vízhozamnak közel a kétszeresét. Ehhez a Tisza vízhozam-vízállás összefüggései szerint 3-3,5 méter vízállás-emelkedés szükséges, tehát legalább ennyivel magasabb víz fogadására kellett a töltésrendszert kifejleszteni. A közvélemény ma is azt kérdezi: miért nem tudjuk ezt a víztöbbletet a mederben - a meder mélyítésével - levezetni? Nem elsősorban a földmunka miatt (bár ez is irreálisan sok lett volna), hanem azért, mert e törekvésünk hiábavaló lenne. Titelnél, a Tisza betorkolásánál a Duna óhatatlanul visszaduzzaszt, és rögtön látható, hogy felesleges a tiszai medermélyítés. Hiszen a vízszín esése kormányozza a lefolyást, nem pedig a mederfenék lejtése! Ami az árvizeket illeti, jó ha tudomásul vesszük: kivételes árvizek mindaddig lesznek, míg a víz természeti körforgása meg nem szűnik! Meg kell tehát barátkoznunk az egyedül lehetséges megoldással, az árvédelmi töltések fejlesztésével és a rendszeres árvédekezéssel a magas vízállásokat is visszatartó töltésrendszeren. Az árvízszintek több méteres emelkedése az árvízmentesítés ára. Kemény ár ez, ha az áldozatokra vagy a földönfutóvá lett károsultakra gondolunk! A földtöltés, főként ha évekig nem kap árvízi terhelést, anyagában romolhat. Az eddiginél nagyobb árvizek - amelyek éghajlatunk változása nélkül is előfordulhatnak még - régi rejtett hibákat is előhozhatnak. A töltések állandó fenntartást kívánnak, veszélyhelyzet idején pedig szervezett védekezést. A vízügyi szolgálat állandó, vagy időszakos költségei azonban eltörpülnek azok mellett az értékek mellett, amelyeket töltéseink védenek. Egy második szegedi árvizet egyszerűen nem engedhetne meg magának az ország, mert az elpusztuló értékek felbecsülhetetlenek volnának. Követtek el persze hibákat az építés során, voltak lelkiismeretlen vállalkozók, rossz munkát végzők, de a hibák kijavítására is volt idő. Nem lehet olyan rossz az a Tisza-melletti létesítményrendszer, amelyen (Záhonytól a mai déli országhatárig, sőt lejjebb, a torkolatig) 1895 óta fővédelmi-vonal szakadás mindössze egyszer (1947-ben, Tivadarnál) fordult elő! Ha voltak is a közvéleményben akkor, vagy néha még ma is olyan értékelések, hogy a Tiszát szabályozó mérnök 164
