Dunka Sándor – Fejér László – Vágás István: A verítékes honfoglalás. A Tisza-szabályozás története (MKVM, Budapest, 1996)
VI. Mérlegen a tiszai vízimunkák
Sajó Elemér, az állami vízügyi szolgálat főnöke, a két világhábotú közötti átfogó vízgazdálkodási program kidolgozója elejéig, a második világháborúig, nem egészen négy évtizeden át tartott. A gázlórendezésnél általában folyószabályozási eszközöket (mederszűkítés, sarkantyúk építése, iszapoltatás, elmosatás stb.) vettek igénybe, s csak ritkábban szánták rá magukat arra, hogy a vezérárkok méreteit kotrással bővítsék. Amikor az 1930-as években az öntözési feladatokkal kapcsolatos folyócsatornázási elképzelések gyökeret vertek a Tisza- völgy fejlesztési terveiben - az IVÁNYI Bertalan főmérnök irányítása alatt zajló kisvízi szabályozás üteme lelassult. Egyrészt az időközben bekövetkező háború és az azzal összefüggő pénzhiány volt a kisvízi munkák megrekesztője, másrészt az, hogy nem volt olyan egységes elgondolás, amely kitűzte volna akár a hajózás, akár a mederrendezés elérendő céljait. Az volt a vélemény, hogy a majdani öntözőcsatornákkal kapcsolatos vízlépcsőkkel kormányozni lehet a Tisza vízforgalmát, és akkor a kisvízi szabályozás jelentősége csökkenni fog. Ennek ellenére sem lehet azt mondani, hogy az 1930-as években a kormányzat ne szorgalmazta volna a tiszai hajózás fejlesztését. 1933-ban SZÉCHENYI első tiszai útjának 100 éves évfordulója alkalmából - KÁLLAY Miklós földmívelésügyi miniszter vezető kormánypolitikusok társaságában hajóval utazta be a folyó Tokajtól Szegedig húzódó szakaszát. A Tisza alsó vidékén HORTHY Miklós kormányzó is csatlakozott az illusztris társasághoz. A hajóút célja az volt, hogy az ügyben érintett politikusok megismerkedjenek a tiszai hajózás problémáival, s egyáltalán képet kapjanak mindazon elképzelésekről, amelyeket a Tisza-völgy fejlesztésének érdekében a vízügyi szolgálat főnöke, SAJÓ Elemér és munkatársai kidolgoztak. A tiszai kereskedelmi hajózás 1940-ben érte el áruforgalmi csúcspontját. Az akkori közel 300 000 tonnás forgalmat azóta sem sikerült túlszárnyalni. Gépesített rakodók azonban ebben az időszakban sem épültek, mert az emberi munkaerő e tekintetben még olcsóbb volt a gépeknél. A Tisza kisvízi szabályozásának 1904- 1940 közötti időszaka nem váltott ki akkora országos visszhangot, mint a VÁSÁRHELYI Pál-féle árvízi folyórendezés, noha méreteiben alig maradt el attól. Például csak a Szolnok és a Körös torkolat közti 90 km-es folyószakaszon 24 helyen, alatta a Szegedig tartó 70 km-en pedig 12 helyen volt szükség nagyobb beavatkozásra. 1945 után a Tiszán csak helyi munkák folytak a folyó partszaggatásainak kijavítására, az előre látható károk elkerülésére, vagy a meglévő, még tűrhető állapotok fenntartására. 144
