Dunka Sándor – Fejér László – Vágás István: A verítékes honfoglalás. A Tisza-szabályozás története (MKVM, Budapest, 1996)

VI. Mérlegen a tiszai vízimunkák

Szikes legelő я Hortobágyon

mentesítés után azonban a talaj erőteljesebben kezdett párologni. Az ezzel együttjáró, felfelé irányuló vízmozgás következtében a talaj mélyebb rétegeiből felszivárogva nemcsak a hasznos, hanem a jelentős mértékben növénykárosító anyagok is - mint például a sziksó - feldúsultak a felszín közelében. Az ilyen területeken csak azok a növények képesek fennmaradni, amelyek tűrik a tartós szárazságot, a legelő állatok rágását- taposását, és megbirkóznak a sós talajviszonyokkal is. Szántóföldként ezek alig, vagy sehogyan sem hasznosíthatók, túlnyomó hányaduk legelő.

Az ármentesítést végrehajtó és a szántóföldi gazdálkodásra berendezkedő birtokosok tehetetlenül álltak a jelenség előtt. Egyrészt a vízszabályozásokat okolták a bajokért, másrészt a kormányzat segítségét kérték.

Az elmúlt egy évszázad alatt mezőgazda- sági kutatóintézetek, kísérleti mintatelepek a szikesek megjavításának, illetve a szikesedés elleni védekezésnek számtalan módját kísérletezték ki. Századunk bar- mincas éveiben a szikesek problémáját az alföldi öntözések és a halastó-gazdaságok létesítésének kérdésével igyekeztek ösz- szekötni. Az nyilvánvaló volt, hogy a szikjavítás sikere az érintett területek szakszerű vízgazdálkodásától függ. Tekintettel azonban arra, hogy a jelek szerint a szikesedés meg-megújuló folyamat, a védekezés mellett meg kell találni a vele való együttélés megfelelő formáit is. A szikes területek élővilága, amely a belsőázsiai félsivatagok és az árapálynak kitett európai tengerpartok élővilágával rokon, az Alföld növény- és állatvilágának sajátos színfoltját jelenti. E távoli világok hírnökeinek bizonyos vidékeken való megőrzése a természetvédelem fontos feladata.

136