Dunka Sándor – Fejér László – Vágás István: A verítékes honfoglalás. A Tisza-szabályozás története (MKVM, Budapest, 1996)

I. A szabályozás előtörténete

gyében, mederről alig lehetett beszélni. Az esés hiányában lomhán folyó vizet a legkisebb akadály is kitéríthette útjából. Innen a Tisza kanyargóssága, a meder szinte szakadatlan ide-oda vándorlása. Áradás idején a víz kilépett tekergő ágyából, szétterült és az ártéri növényzet között lerakta iszapját. így azután a partokon lapos emelkedések, úgynevezett övТот. /. S s DE

Marsigligrófnak, a Duna XVIII. századi mo- nográfusának a mocsarak és a folyók kapcsolatát valamint a természetes fokok keletkezésének folyamatát bemutató lapja

zátonyok alakultak ki, miközben az ártér távolabbi részének felszíni magassága változatlan maradt. Ennek következtében az ott lehulló csapadék nem tudott a folyómederbe folyni, megrekedt és elvize- nyősítette a völgyfenéket. Ahol az árvizek alkalmával a víz rendszeresen kitört a 12

mederből, ott alakultak ki a fokok. Az ezeken a kimélyüléseken keresztül elárasztott síkságok lefolyástalan terepmélyedéseiben állandó mocsarak keletkeztek. Ilyen fokokon át táplálták például a Körös-medence teknőjét borító Sárrétet a Tisza, a Berettyó, a Sebes- és a Fekete- Körös árvizei.

A folyómederből kitört vizeket elvezető erek és vízfolyások azonban korántsem voltak állandóak. A kiszélesedő sekély helyeken elburjánzó sás és káka duzzasztó hatása elég volt ahhoz, hogy a legközelebbi árvíz alkalmával módosuljon pályájuk. Az időnként túlcsordult mocsarak vizét levezető erek nagy része vakon végződött, hiszen ezekben is csak időnként volt áradás, és a víz a lassú mozgás közben elpárolgott belőlük.

Végeredményben az egész Alföld igazi vadvízország volt. Felszínét végtelen mocsarak, posványok, lápok, sárrétek, laposok, nádasok és tavak sora borította valamint erek, vízfolyások romantikus sokasága hálózta be.

A mai emberben rögtön felmerül a kérdés: mi módon lehetett ezen a vidéken élni és megélni évszázadok hosszú során át?

A vadvízország egy részlete