Dunka Sándor – Fejér László – Vágás István: A verítékes honfoglalás. A Tisza-szabályozás története (MKVM, Budapest, 1996)
I. A szabályozás előtörténete
Táj és ember a honfoglalás után „Én a Tiszának cs Marosnak Szögében élek álmodon, Hol Attila, Ajtony robogtak Valaha vemhes táltoson. ” (Juhász Gyula, 1919.) А IX. század végén a honfoglaló magyarság szívesen szállta meg azokat a területeket, amelyek gazdagok voltak dús legelőkben, halakban bővelkedő folyókban, tavakban, vadakkal teli ligetes erdőkben, amelyek hasonlítottak a vándorlásaik során érintett és már megismert vidékekhez: Levédiához és az Etelközhöz. így volt ez a Tisza völgyében is. A letelepedés és ezzel együtt a palánkokkal megerősített földsáncok kiépítése elsősorban az ártéri magaslatokon (az úgynevezett „ármentes szinteken”), a folyóvölgyeket kísérő övzátonyokon vette kezdetét úgy, hogy az ott élők mindig szoros kapcsolatban maradhassanak a folyóvizekkel. A magyarság keletről hozott folyó menti halásztudományát hasznosította az Alföldön is, ahol a tartósan enyhe ősz az ártéri növényzet fejlődésére gyakorolt jótékony hatást, míg az azt követő tavaszi árvizek a lapos ártereket elöntve, azon lassan folydogálva és kellőképpen felmelegedve ideális feltételeket teremtettek a halak szaporodása számára. Az alföldi folyók halbősége közmondásos volt. A történetírók sokszor idézik a középkorban itt megfordult egyik utazó beszámolóját, aki szerint a Tisza kétharmada víz, egyharmada pedig hal. Ha azonban valamely esztendőben történetesen nem öntöttek ki a folyók, akkor a halállomány jelentősen megcsappant. A mindenkori királyi adományozás tárgyát képező halászó helyek többnyire régi, levált holtmedrek, ártéri mélyedések voltak, amelyeket rendszeresen elöntött a folyóknak a fokokon kilépő tavaszi árvize. Az apadás beálltával a kitűnő ívóhelyül szolgáló „teknők”-ben rekedt, illetve a mesterségesen elrekesztett fokokon a főmederbe visszaúszni nem tudó, nagyobb méretű halak gazdag zsákmányt kínáltak a halászoknak. Egy halászok által elrekesztett fok A halastavak és a halászó helyek értékét jelzi, hogy а XI. században a királyi címért folytatott testvérharcokban az éppen uralomra került fél nyakra-főre jutalmazta párthíveit a halászó helyek birtokával, amelyeket később - a király udvartartásának válságosabb anyagi helyzetében 13
