Dunka Sándor - Fejér László - Papp Ferenc: A Közép-Tiszántúl vízi története (Vízügyi Történeti Füzetek 16. Budapest, 2003)

A vízszabályozások kezdetei

szemben állt az ártéri gazdálkodás, és egy többéves száraz időszak alatt Szolnok vármegye a gátat 1776-ban elbontatta. Végül győztek a gabonatermelő földbirtokosok, s mérnöki segítséggel a gátat 1785-ben újjáépítették. A Mirhó-gát ugyan nem volt közvetlen kapcsolatban területünkkel, közvetve azonban érintette a Berettyó Sárrétjét, mert a gát megépítéséig a Tisza nagyvizei a Mirhó-fokon keresztül ömlöttek be a Sárrétbe. 1784-ben a Hajózási Igazgatóság megkezdte az ország hajózható, vagy hajózhatóvá tehető vízi útjai 1:86 400 méretarányú térképeinek elkészítését. II. JÓZSEF halála után ugyan a munka abbamaradt, de a tiszai felvétel a torkolattól Máramarosig elkészült. 1788-ban, budai központtal felállították az állami műszaki feladatokat ellátó Vízi és Építészeti Igazgatóságot, melynek felügyelete alá 10 kerületi szervezet tartozott. Ezek között volt a váradi igazgatóság is, amely később jelentőségében a többi közül kiemelkedett. A II. JózsEF-féle kormányzatnak köszönhető a folyammérnöki szolgálat alapjainak lerakása és a megyei mérnökök vízszabályozási tevékenységének egységesítése. Az uralkodó szempontunkból egyik legfontosabb intézkedése azonban a budai egyetem bölcsészkarán 1782-ben felállított mérnöki intézet, az Institutum Geometrico- et Orczy Lőrinc báró, a Felső-Tisza szabályozásának királyi biztosa Csath — Deák — Fejér — Kaján: Magyar vízügytörténet. Baja, 1998. 16.p.