Dunka Sándor - Fejér László - Papp Ferenc: A Közép-Tiszántúl vízi története (Vízügyi Történeti Füzetek 16. Budapest, 2003)

Tiszántúl vízföldtani története és vízrendszere

melynek a víz miatt 1726-ban egyáltalán nem volt megművelhető területe.

77 Mi volt tehát, ami miatt a sárréti ember visszasírta a szabályozások után a régi vízi világot? A halászat és a rideg jószágtartás? Mindkettő nagy szabadságot, függetlenséget jelentő foglalkozás volt, amely a terület lecsapolásával, művelhetővé tételével megszűnt. A földműveléssel járó kötöttségek, no meg az adóztatás nem nagyon tetszett a függetlenséghez szokott lakosságnak. De volt még egy ok, ami miatt nem nagyon örültek a lecsapolásoknak. A frissen ármentesített és lecsapolt területből a nagybirtok vitte el a jelentősebb részt, s azon a területen, ahol addig szabadon halászott, most már csak szolgaként tudta megkeresni mindennapi kenyerét. És hogy a nagybirtok kapta ezeket a jobb területeket, abban maga az egyszerű parasztember volt a hibás. Mert mit is mond a továbbiakban az öreg szeghalmi CSONTOS bácsi: „...Ó, nem kellett akkor a víz meg a nádas a falusiaknak. Még tagosításnál is, lecsapolás után is csak a régi szántókat kívánta. Nem kellett neki a víz, még ha a hátára kötötték vóna is... Nem tudta azt a szegénység, hogy a nádasbul lesz a jó termőfőd. A mély fekete fődek, akármerre megy valaki a Sárréten, bizony ma is mind urasági fődek. Ott vannak a nagy tanyák, ott nevelik a szép állatokat, a jó búzát, de a szegény falusiaknak csak a szikesek maradtak, így osztán mind még ma is abba élünk, hogy ezen a kutya Sárréten most is fekete ugart kell hagyni. " 78 A végtelen mocsárvilág adta szűkös megélhetési lehetőségek korlátot szabtak a területen élő népesség gyarapodásának is. 1715-ben Szeghalmon például 68 jobbágyot írtak össze, Berettyóújfaluban 32, Kismarján 21, Zsákán pedig 15 jobbágy élt. Sajnos, a fentebb már említett okból a szegénység a vízszabályozások után is megmaradt, mert a birtokviszonyok miatt a megszaporodott lakosság újfent alig tudott megélni. Mit is mondanak erről 1935-ben a nyolcvan éven felüli öreg szeghalmiak: »... - Mer sok a nép... Abba az időbe egy faluba se laktak többen, csak ezer-kétezer legfejebb. Most meg a mi falunkban is tizenegyezerötszáz lélek lakik. Nehéz ennyi embert ellátni ebből a szikesből... "

79 RESZEGHY sem kevés nosztalgiával jegyzi meg: „E különleges vízivilágról szóló egységes tudósítás után hiába kutatunk; az okiratokban csak elszórtan találunk rá vonatkozólag adatokat. A régiek benne éltek; sohasem gondoltak arra, hogy ez a világ idővel meg fog szűnni, és ha ők nem adnak róla részletes leírást, úgy az utódok már hírből is alig fogják ismerni. Nem gondoltak arra, hogy a híres bihari Nagysárrét a történelmi múlté lesz; emléke minden titokzatosságával elhomályosul és csak az öregek ajkán él, meg a régi okiratokból lehet valamit megtudni felőle. Az öregek még emlékeznek a Nagysárrét késői maradványaira és téli estéken még regélnek róla. Lassan-lassan azonban kihalnak az öregek is; elmaradnak a regélő esték és emléke a feledés homályába borul. "

80 Szerencsére a Sárrétek régi világa nem borult a feledés homályába, mert ha csak GYÖRFFY István, vagy a Bajomban született és élt Szűcs Sándor munkásságát tekintReszeghy iá. mü 6.p. Móricz id. mű Móricz id. mű Reszeghy id. mü 3.p.