Dunka Sándor - Fejér László - Papp Ferenc: A Közép-Tiszántúl vízi története (Vízügyi Történeti Füzetek 16. Budapest, 2003)

Tiszántúl vízföldtani története és vízrendszere

állott, mint folyt, pedig ekkor áradásban volt. Hódos alatt a meder már szűkült, de a náddal és sással benőtt folyón a csónak alig tudott haladni. Ez volt a helyzet egészen a gyakolyi malomig. A part nélküli Berettyó állandóan változtatta folyását, s vize szétterült. A jákóhodosi határban több ágra szakadt, s maga a kiküldött bizottság sem tudta megállapítani, hogy ezek közül melyik a Berettyó anyamedre Hódosnál, Szigetinél, Gyakolyon, Félegyházánál, Tamásinál, Nyüvednél, egészen Pelbártáig. A kis- és nagymarjai határt vizesnek, és láposnak találták. Nyüved község a sok víz miatt a végpusztulás előtt állott, a lakosság nem tudott adót fizetni és azzal fenyegetőzött, hogy elhagyják végleg a községet. Ennek a felső szakaszon történt elmocsarasodásnak az volt az oka, hogy amikor a Berettyó elhagyta a hegyvidéket és leérkezett a síkságra, porhanyós talajon haladt tovább s ez kedvezett az elmocsarasodásnak. Több ágra szakadt, szétterült, nem volt képes medret vájni magának, folyása vízinövényekkel úgy telenőtt, hogy már ezen a felső szakaszon is sárrét jellegű volt. Margittánál a folyó kemény agyagos talajra ért, itt már medret vájt magának. Amikor pedig Pocsajnál az Ér, Hencidánál pedig a Kis-Körös vizét is felvette, folyása meggyorsult és Hencidától Berettyóújfaluig már szűkebb mederben folyt. Újfalu és Szentmárton alatt ez a hatás fokozatosan megszűnt, ismét lelassult és Bakonszeg alatt már több ágra szakadva ide-oda kanyarogva ismét szétterült. 1827-ben ismét egy bizottság vizsgálta a lakosság panaszait, melyek mindig a folyó kiszakadásai által okozott károkra vonatkoztak. A bizottság minden partmenti község elöljáróságát meghallgatta. Néhány község panaszai a jelentésből: Váncsod attól szenvedett, hogy a Berettyó vize a Kászmány-éren a szentpéterszegi erdő mellett és a váncsodi Tökös-zúgon kinyomul és elönti a mélyebben fekvő területeket. A péterszegiek pedig a Hencida alatti szőlőskerteknél kiszakadó Butyka-érre panaszkodtak. Berettyóújfalu határát az Aranyossziget, Csompor, Simonsziget, Nyáradlapossa, Nagyerdő, Szabó-sziget és Malom-zúg mellett a folyóból kiszakadó nagyvíz öntöttel el, ehhez hozzájárult, a Nagy-híd melletti Révsziget-érből kitóduló nagyvíz. A berettyószentmártoniak a Váncsod felől kiszakadó Malom-zúg első, második és harmadik erére panaszkodtak, Bakonszeg felől pedig a Széles és Harcsás erek öntötték el határukat. A Berettyó a Bakonszeg feletti Puszta-Kovácsinál a folyó áradásakor már 15 öl (28 m) széles volt, Bakonszegnél pedig összeszorult két ölre (3,8 m). Ettől kezdve a folyó nagyvize elöntötte Kórógy-puszta, Fúrra, Vekerd, Zsáka és Darvas határait. Bakonszeg alatt a folyó két ágra szakadt, az egyik ágát Szala-foknak nevezték, ez Zsáka felé haladt, másik ága Nagyrábé felé, ezt Kováts-foknak hívták. A Szala-fok Zsákát megkerülve Nagyrábénál megközelítette a Kováts-fokot, folyása megszűnt, medrét a vízinövények benőtték. A Kováts-fok, - a Berettyó tulajdonképpeni anyamedre, - Bakonszeg alatt a Kerektiszta tóig megtartotta folyását, a nagyrábéi határban azonban már ez is szétterült és beleveszett a Sárrét mocsaraiba. Igazi Sárrétnek a Nagyrábé és Füzesgyarmat közötti területet tekintették, melyet állandóan víz borított. A Berettyó Sárrétjébe ömlő folyók vizei a Szerep alatti mocsárban érték el a tetőpontot, s itt idéztek elő egy új kiszakadást, melyet már Túr vize néven említettek. Ez a folyó volt tulajdonképpen