Dunka Sándor - Fejér László - Papp Ferenc: A Közép-Tiszántúl vízi története (Vízügyi Történeti Füzetek 16. Budapest, 2003)
A szocialista vízgazdálkodás korszaka a Közép-Tiszántúlon
A Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság beruházásai Az Igazgatóság az átlagosnál nagyobb arányú fejlesztéseket hajtott végre különösen az 1960-as évektől kezdve. Az árvízvédelmi, vízrendezési és vízhasznosítási művek fejlesztésekor egyre inkább arra törekedtek, hogy a betuházások lehetőleg több célt is szolgáljanak, összhangban a természet és a lakható emberi környezet hosszabb távra szóló igényeivel. Ennek megfelelően a tervek elkészítésekor a mérnökök partnerei voltak az erdészek, biológusok, mezőgazdák, a területen működő egyetemek és főiskolák tanárai, stb. Árvízi létesítményekre a beruházási, felújítási és fenntartási előirányzat biztosított forrást. Ebből a legkevesebb a beruházási előirányzat volt, viszont fejlesztéseket csak ebből lehetett megvalósítani. Az előirányzatokat az éves költségvetésen belül az OVH hagyta jóvá. Ez azonban pazarló előirányzat-felhasználást jelentett volna, mert pl. árvízvédelmi létesítményeken felújításból csak árvíz utáni töltés, vagy műtárgy, esetleg elhasználódás folytán tönkrement védelmi művek eredetinek megfelelő helyreállítását lehetett elvégezni. Fenntartásból pedig csak töltések, vagy műtárgyak karbantartásán lehetett dolgozni. Pl. több millió forintos előirányzatból a töltéskoronát évente többször is gréderezéssel karbantartani. Dr. PAPP Ferenc igazgató és munkatársai azonban az előirányzatokat összevonták és töltéserősítéseket, valamint útkorona-stabilizálást is végrehajtottak a felújítási és fenntartási költségek terhére. Ez bizony akkori szóhasználattal „fekete beruházásinak minősült, amit szigorúan büntettek. Az eredmény azonban mégis kedvező lett, mert pl. a Tisza bal parti védvonalán - a Kiskörei Vízlépcső építésével kapcsolatos beruházási előirányzatot is felhasználva, - sikerült a Tisza bal parti védvonal előírt méretű kiépítését befejezni, s a Tiszalök és Tiszafüred közötti töltéskoronát rögzíteni.. Természetesen ennek köszönhető a védvonalon a viszonylag magas biztonság és más védvonalakhoz képest az alacsonyabb védekezési költség. Vízrendezés tekintetében hasonló volt a helyzet, mert pl. felújításból csak a csatorna eredeti keresztszelvényét lehetett helyreállítani. Amikor viszont egy kotrógépet beállítottak a csatornába, — különösen, ha teljesítménye magas volt, — egy markolással legtöbbször a feliszapolódásnál jóval nagyobb földtömeget emelt ki, vagyis bekövetkezett a „túlkotrás", ami-szintén „fekete beruházásinak minősült. A csatorna zavartalan működtetése érdekében emiatt sokszor át kellett építeni a műtárgyakat is, amihez igyekezett az Igazgatóság beruházási előirányzatot biztosítani. A „túlkotrás"-oknak azonban meg volt az az előnye, hogy a belvízrendszer hosszabb időn át zavartalanul működött, ami a csupán eredeti szelvényre helyreállított és hamarosan feliszapolódott csatornákon rövid idő múlva újra zavart okozott volna. Természetesen a hatóság ezt nem nézte tétlenül, s a fejlesztések ilyen irányú végrehajtása miatt KOVÁCS Sándor árvízvédelmi, SZŰK Tibor vízrendezési, NÉMETHY László építési osztályvezetőt, valamint dr. DUNKA Sándor akkori terv- és beruházási osztályvezetőt felelősségre kellett vonnia az Igazgatóságnak, s két utóbbi osztályvezető — legalábbis formailag — fegyelmi megrovásban részesült. Ez azonban nem akadályozta az Igazgatóságot az védművek továbbfejlesztésében. Az utóbbi fél évszázad alatt kiépült a Tisza bal parti védvonal Rakamaz és Tiszafüred között az előirt fejlesztési méretre. Ugyanez a helyzet a Sebes-Körös jobb parti védvonalon, az Ér jobb partján, a Keleti-főcsatorna és a Kálló-főcsatorna torkolati szakaszának árvédelmi töltésein is. A Hortobágy-Berettyó-főcsatorna védtöltése jelenlegi szintjén is elfogadható, mert elsősotban belvizek tárolására szolgál 19 , s az ágotai vészelzáró műtárgy 2001-ben töttént megépítésével ma már teljes biztonságot ad. A 20. század második felében végzett árvízi munkákkal az emberi számítással elérhető biztonság adott. Az mát más kérdés, hogy az EU keretei között egy ilyen Bara Sándor: A Hortobágy-Berettyó. Vízcseppek, 1999- február-március.
