Dunka Sándor - Fejér László - Papp Ferenc: A Közép-Tiszántúl vízi története (Vízügyi Történeti Füzetek 16. Budapest, 2003)

Tiszántúl vízföldtani története és vízrendszere

A Tisza forrásának és a tiszai tájnak összeillesztett rajza között a Szilágy-ér és a Tölgyes-ér. A Tiszával párhuzamosan haladt a Selypes, lejjebb pedig az Ohat-Völgyes-ér. A Tiszának általában tavasszal és ősszel vannak árvizei, a csapadékviszonyoktól függően azonban ettől eltétő eseteket is tapasztalhatunk. Az átfogó vízszabályozások megkezdése előtti időszakban a Tisza és mellékfolyóinak áradásai szétfolytak a széles ártéren. Rendkívüli eseteket csak akkot jegyeztek fel, ha korábban száraznak ismert területeken is megjelent a víz, vagy nagyobb települések estek áldozatul. Például nagy árvíz tombolt 1816 februárjában, amikor a kiöntött Tisza Szegeden több mint ezer házat döntött romba, s az elöntés júliusig tartott. Jelentős árvizek voltak 1830-ban, 1845-ben, majd az átfogó szabályozás első korszakában, 1855-ben, később 1876-ban. Ez utóbbi évben márciustól egymást követték az árhullámok a Tiszán, a Körösön és a Maroson. Szegedet ekkor a Mirhó-gátnál történt töltésszakadás mentette meg, s az itt kitört víz a Sárrétet borította el. 1879. március 12-én Szeged lett az árvíz áldozata. A szakirodalom ezt tartja a 19. század legnagyobb, ill. legpusztítóbb tiszai árvizének. A katasztrófának 151 halálos áldozata volt. A folyó csak 182 nap múlva húzódott vissza a medrébe, s két hónapon át 2 m-nél mélyebb víz borította a várost.