Dunka Sándor - Fejér László - Papp Ferenc: A Közép-Tiszántúl vízi története (Vízügyi Történeti Füzetek 16. Budapest, 2003)

Tiszántúl vízföldtani története és vízrendszere

1888 márciusában minden addigit meghaladó magasságú árhullám vonult le a Tiszán, a töltésszakadások következtében 400 ezer katasztrális hold föld került víz alá. 1919ben ismét olyan árvíz vonult le a folyón, mely több helyen meghaladta az addig mért maximumot. Töltésszakadás azonban nem volt! A Tiszát egykor a legmagyarabb folyónak tekintették eleink, mivel a Trianon előrti Magyarország határain belül eredt, s végig hazai területen folyva ömlött a Dunába. A nép számtalan dalban énekelte meg ezt a szép szőke folyót, mely egyaránt szerzett számára örömöt és bánatot. Legszebben halhatatlan költőnk fejezte ki a Tiszának ezt a kettős tulajdonságát

15 : „...A folyó oly simán, oly szelíden Ballagott le parttalan medrében, Nem akarta, bogy a nap sugara Megakadjék habjai fodrába.... " De a szelíd, nyugodt, barátságos folyó megmutatta a másik arcát is: „...Pár nap múlva fél szendergésembőls Félrevert harang zúgása vert

fol. »Jon az árvíz, jön az árvíz!« hangzók, s tengert láttam, amint kitekintek. Mint az őrült, ki letépte láncát, Vágtatott a Tisza a rónán át, Zúgva, bőgve törte át a gátot, El akarta nyelni a világot...." Petőfi Sándor: A Tisza. 1847.