Dóka Klára: A vízügyi szolgálat szervezete és tevékenysége 1919–1985 (Pro Aqua Alapítvány, Budapest, 2001)
5. Fejlődés a második világháború után
/ Konti, számú hat.), és ezek ellátására szervezetét többször módosították (37/1958. OVF, 9/1959. OVF, 30/1962. OVF ut.). Az új teendőkkel foglalkozó szervezeti egységek jelentősége megnőtt: létrejött az árvízvédelmi és folyamszabályozási önálló osztály, valamint a vízellátási és csatornázási főosztály.338 Az 1957. évi 48. tvr. lehetővé tette igen korlátozott mértékben ismét a társulatok megalakulását. Felügyeletüket a területi vízügyi szervek gyakorolták, a főigazgatóságon pedig ezt az első években az igazgatási főosztály társulati osztálya látta el. 1962-ben létrejött az önálló vízrendezési és társulati főosztály az egyre nagyobb számban szerveződő társulatok munkájának ellenőrzésére (30/1962. OVF ut.).339 1964-ben módosították az igazgatási főosztály szervezetét, majd megalakult a vízgazdálkodási főosztály is. (17/1964. / V. É. 5. / OVF ut.). Az ekkorra kialakult szervezet az ágazat egészét átfogta. Az 1964:IV. törvénnyel megszületett az új vízügyi törvény, amely az Országos Vízügyi Főigazgatóság főhatósági jogállását a törvényhozás szintjén is megerősítette. A szervezetben bekövetkezett változásokat a 3/1965. OVF számú utasítás foglalta össze.340 A tervezési és kutatási feladatok koordinálása céljából 1966-ban létrehozták a Műszaki Titkárságot, a műszaki fejlesztési önálló osztályt, és a korábbi szervezeti egységek kibővítésével megszervezték az ár- vízvédelmi és folyamszabályozási, valamint terv- és közgazdasági főosztályt (9/1966. / V. É. 8. / OVF, 10/1966. / V. É. 8. / OVF és 19/1966. / V. É. 14. / OVF ut. módosítások).341 Az OVF ágazatirányítási jogkörét a 2038/1967./VII. 11. Korm. számú határozat szabályozta. Az elnöki Tanács 1968. évi 5. tvr-e alapján (V. E. 14.) a vezető tisztet államtitkár töltötte be. Az első vízügyi államtitkár DEGEN Imre volt, aki 1957-1976 között húsz éven keresztül irányította az ágazat tevékenységét. A 39/1968./X. 30. Korm. számú rendelet szerint a főigazgatóság neve 1968. október 1-jei hatállyal Országos Vízügyi Hivatalra (OVH) változott,342 1968-ban a 9/1968. / V. É. 14. / OVH, és a 22/1968. / V. É. 24. / OVH számú utasítás alapján több szervezeti változást hajtottak végre, melyeket az 1970-es, 1980-as években újabbak követtek, első128