Dóka Klára: A vízügyi szolgálat szervezete és tevékenysége 1919–1985 (Pro Aqua Alapítvány, Budapest, 2001)
5. Fejlődés a második világháború után
sorban vezetőváltozásokat követően. Maga a hivatal azonban 1988-ig működött, és látta el alapvetően sikeresen az ágazati feladatokat. 1953. október 1-jén egyesítették a területi igazgatást is. Az említett 1060/1953. (X. 30.) MT számú határozat 11 vízügyi igazgatóságot létesített,343 majd az 1109/1954. (XII. 31.) MT határozat elrendelte a Bajai Vízügyi Igazgatóság megszervezését.344 Az új területi szervek magukba olvasztották az árvízvédelmi és folyamszabályozási, valamint a kultúrmérnöki és belvízrendező hivatalokat. A budapesti, győri, pécsi, nyíregyházi, miskolci, debreceni, szolnoki, gyulai igazgatóság a székhelyén működött árvízvédelmi és folyamszabályozási, kultúrmérnöki és belvízrendező hivatalokból alakult. A bajai igazgatóság a helyi árvízvédelmi és folyamszabályozási hivatalból, valamint a kalocsai345 kultúrmérnöki és belvízrendező hivatalból jött létre, a szegedit pedig a helyi árvízvédelmi és folyamszabályozási hivatal, valamint a Hódmezővásárhelyi Kultúrmérnöki és Belvíz-rendező Hivatal területén szervezték meg. A Székesfehérvári Vízügyi Igazgatóság jogelődje a helyi kultúrmérnöki és belvízrendező hivatal, valamint a szekszárdi és siófoki árvízvédelmi és folyamszabályozási hivatal volt.346 Az igazgatóságok első vezetői a következők: Nyíregyháza: Zboray Károly Szombathely: Kogoly Ottó Miskolc: Vezse Sándor Szolnok: Hódos János Gyula: Kurta József Debrecen: Szikszay László Szeged: Dános Valér Győr: Asztalos László Székesfehérvár: Dologh Ervin Pécs: Domokos J. Róbert Budapest: Kopasz Ferenc Baja: Ballal István347 1953-ban a területi operatív feladatok végrehajtására kirendeltségeket szerveztek, a fenntartási, ellenőrzési teendők ellátására felügyelőségek, a vízrajzi és árvízvédelmi feladatokhoz szakaszmérnökségek, az építkezések irányítására pedig főépítésvezetőségek jöttek létre. A 33/1959. / V. É. 16. / OVF számú utasítás 1959. július 6-iki hatállyal az igazgatóságok nevét - a székhelyhez kapcsolódó elnevezés helyett - természetföldrajzi területüket kifejező elnevezésre változtatta. A vízügyi igazgatóságok látták el az elsőfokú államigazgatási hatáskört, ezen belül 129