Dóka Klára: A vízimunkálatok irányítása és jelentősége az ország gazdasági életében, 1772–1918 (Mezőgazdasági Ügyvitelszervezési Iroda, Budapest, 1987)
VII. Új igények a vízgazdálkodásban a századfordulón (1890–1918)
lom megkerülésével az elfolyó csatornába bocsátotta. A vízjogi engedélyben a duzzasztás tengerszint feletti magasságán kívül meghatározták a zsiliptáblák méreteit, a zsilip süvegfájának magasságát is. A bővizű patakokon a malmokat alulcsapott vízikerék hajtotta, az ingadozó vízjárás miatt azonban szívesebben alkalmaztak felülcsapott vízikereket, ahol a szükséges vízhozamot duzzasztással biztosítani tudták. E szerekezeteknél viszont a jégzajlás és árvizek elleni védelemre külön gondot kellett fordítani. A malom felett — a malomzsilippel azonos vagy valamivel kisebb duzzasztási magasságban — rendszerint árapasztó zsilipet építettek, amely a víz egy részét az árapasztó csatornába vezette. E zsilip megépítésével a víz mennyiségét szabályozni lehetett, így nem volt szükség a malomtóban történő tározásra. Vízépítészeti szempontból a malomcsatornák és árapasztók elrendezésében különféle típusokkal találkozunk, amelyek a Pécsi Kultúrmérnöki Hivatal illetékességi területén fekvő Somogy megye példáin tanulmányozhatók. A megye patakjai a Balaton, a Kapos és a Drava vízrendszeréhez tartoztak. A Balatonba torkolló patakok szabályozására — mint említettük — a Pécsi Kultúrmérnöki Hivatal irányításával sor került, és az egyenletessé vált vízjárás, a vízfolyás sebességének és esésének megnövekedése hasznos volt a malomtulajdonosok számára is. Az ártéri birtokosok ugyanakkor nem szívesen egyeztek bele abba, hogy a szabályozott folyószakaszokon a molnárok építkezzenek. A malmok ezért a patakok felső szakaszán épültek, ahol nagyobb volt ugyan a víz munkaképessége, a vízhozam azonban kisebb. E patakok esetében legtöbbször felülcsapott vízikereket alkalmaztak, és a malmokat hosszabb-rövidebb malomcsatornába helyezték el. Ilyen volt például a vardszlói,60/ a nemes- vidi,61/ a tizei, marcali,62/ kisberényi,63/ lengyeltóti,64/ szőlőskislaki65/ malom, amelyeket a vízjogi igazolás során átépítettek és korszerűsítettek. Ha a patak vízhozama kisebb volt, és a malomtulajdonos nem akart az átépítésbe nagyobb össszeget fektetni, akkor a malom eredeti helyén, a mederben maradt, azonban az időnként feleslegessé váló vízmennyiség levezetésére árapasztó csatornát építettek. Ilyen típusú malmokat igazoltak Somogysásd- on,66/ Libickozmán,67/ Nikién,68/ Osztopánon,69/ Nagycsepelyen,70/ Kötésén,11/ Telekin.12/ A patakra épültek a Dráva vízrendszeréhez tartozó bővizű Rinya malmai is, ha a szerkezetet alulcsapott vízikerék hajtotta. Az alulcsapott vízikerékhez lényegesen több víz kellett, mint a felülcsapotthoz. Míg a felülcsapott vízikerék esetében a vízhasználat 300 400 1/sec volt, az alulcsapottat kisvíz alkalmával is legalább 600 1/sec hajtotta. E vízmennyiség árvízkor többszörösére növekedve veszélyt jelentett a környező birtokosoknak. Ezért szorgalmazták mindenekelőtt árapasztók létesítését, és ha lehetőség volt rá, a malom átépítését is. Árvízvédelemi szempontból a vízosztóművel ellátott, leiuicsa271
