Dóka Klára: A vízimunkálatok irányítása és jelentősége az ország gazdasági életében, 1772–1918 (Mezőgazdasági Ügyvitelszervezési Iroda, Budapest, 1987)
II. Ártéri gazdálkodás a 18–19.században
A töltések másik fajtája a megyék védelmére, már a folyópartokon épült, és a törvényhatóságok felügyelete alatt állt. Az 1775-ös árvíz után például BÁLLÁ ANTAL dolgozta ki a Pest megyét védő töltések tervét, amelyek megépítésére 1795-ben került sor.42/ 1774-ben készült javaslat a Tolna megyei védtöltésekről is, azonban ezt az ártérből élő lakosság említett tiltakozása miatt nem lehett megépíteni. A védekezés sajátos módja volt, amikor a töltésépítést az úthálózat fejlesztésével kapcsolták össze. 1777—1780 között — földesúri kezdeményezésre — Eszterháza és Pomogy között — eredetileg útépítési célból — töltést létesítettek, amivel elérték, hogy a Fertő vize nem folyhatott be a Hanságba.43/ E módszer nem volt ismeretlen a Tisza menti városok környékén sem. Szegedet a szomszédos településekkel összekötő utak töltései védték a Tisza és Maros árvizeitől, amelyek fejlesztésében a város mérnöke, VEDRES ISTVÁN szerzett érdemeket.44/ E töltések — a város határát körülvéve — megakadályozták, hogy az ártérről a víz a település közelébe jusson. A földművelésből élő községekben nagy szerepet játszottak a malmok. A lakosság már a középkortól törekedett arra, hogy a termelt gabonát a víz erejének felhasználásával őrölje meg. A szántóterület növekedésével a malmok még fontosabbak lettek, mivel az eladásra szánt gabonát is könnyebb volt Üszt formájában értékesíteni. A Duna, Tisza, Dráva sodra hajómalmokat hajtott, amelyek malomháza akadályozta a vontatást, sőt a mederbe mélyen benyúló malomkarók is gyakran útban voltak a hajósoknak. 1771-ben aZimony- Pozsony közti Duna szakaszon 516 malom működött. (Pest-Buda 56, Vác 17, Kalocsa 19, Dunaföldvár 16). Szegeden 1828-ban 191 tiszai malom volt, bár ezek nem egész évben üzemeltek.43/ A Rábán 1833-ban 25 malom dolgozott. Ezek egy részét a Nicktöl kiágazó, és a Rábcába torkolló Kis-Rábáia építették, amelynek vízellátását a torkolatnál — megfelelően méretezett — rőzsegát biztosította. A malmokhoz szükséges vízmennyiség elosztása éveken keresztül vita tárgya volt.46/ 1828-ban a Vágón 452 malom működött, Sopron megyében 85-öt írtak össze a soproni felső-járásban.47/ Somogybán 1822-ben a Dráván 67 hajómalom, a Kapóson és a kisebb vízfolyásokon 358 gátasmalom állt, Bács megyében 1828-ban 680, Hevesben 202, Sopronban 215, Bars megyében 350, Vas megyében 268 vízimolnár dolgozott.48/ A hajómalmok a városokban a céhekbe tömörült molnárok, a falvakban pedig rendszerint a földesurak tulajdonában voltak, és nem hajtottak az ártéri lakosságnak közvetlen hasznot. 1838-ban a helytartótanács úgy rendelkezett, hogy ezek létesítéséhez a Hajózási Igazgatóság engedélye szükséges. Van ugyan példa arra, hogy a céh és a magisztrátus ragaszkodott a felsőbb 50
