Dóka Klára: A vízimunkálatok irányítása és jelentősége az ország gazdasági életében, 1772–1918 (Mezőgazdasági Ügyvitelszervezési Iroda, Budapest, 1987)
II. Ártéri gazdálkodás a 18–19.században
A 18.század végén egy-egy megye népsűrűségét többféle gazdasági és társadalmi körülmény határozta meg. Függött a lakosság száma a természeti adottságoktól, a föld bőségétől és termékenységétől, a nagyvárosok és kereskedelmi utak távolságától stb. 1785- 1787-ben a legsűrűbben lakott megyék a bányavárosok környékén (Zólyom 42,82 fő/km2, Hont 40,33 fő/km2, Szepes 41,52 fő/km2), valamint a népesebb városok vonzáskörzetében alakultak ki {Pozsony 53,52 fő/km2, Varasd 48,28 fő/km2, Sopron 48,79 fő/km2). Legalacsonyabb volt a népsűrűség az észak-keleti hegyvidék megyéiben {Ung 17,90 fő/km2, Bereg, Ugocsa 18,10 fő/km2, Mdramaros 8,70 fő/km2), és a ritkán lakott területek közé tartoztak az Alsó-Tisza és a Körösök árterületei is. Itt a nagy kiterjedésű mocsarak, a gyakori árvizek riasztották el még a 18.szá- zad végén a lakosságot. Az ország mély fekvésű területein - a vízborítások ellenére — a 18.század végéig — a természetadta lehetőségek felhasználásával a kisszámú lakosság ellátása nem ütközött különösebb nehézségekbe. A mocsarak, lápok mentén élők halászattal, vadászattal, nádvágással, valamint annak feldolgozásával foglalkoztak, az időszakonként elöntött területeket rétként és legelőként hasznosították, ahol részbenió-, részben szarvasmarhatenyésztés virágzott. A magasabb területeken szántóföldi művelésre vagy a török kori hagyományoknak megfelelően kertgazdálkodásra rendezkedtek be. A lakosság növekedése azonban az ártéri gazdálkodás válságát idézte elő. A 19.század elején a jobb természeti adottságokkal rendelkező területeken nagyszámú lakosság zsúfolódott össze, de egyre többen telepedtek le a kellő megélhetést nem nyújtó megyékben is. 1828-ban Magyarország területén {Erdély, Horvátország, valamint a Partium nélkül) 191 021 km2-en 8 801 255 fő élt, (46,07 fő/km2/20/ 50 fő/km2 feletti lakosság élt Abaúj, Borsod, Esztergom, Győr, Nyitra, Pozsony, Sáros, Sopron, Trencsén, Vas, Zala megyében, míg a leggy érebben lakott területek (30 fő/km2) Bereg, Máramaros, So- mogy megyék voltak. A leginkább vízborításos területek lakossága a következőképpen alakult: L. 8. táblázat a 38. oldalon! A lakosság összezsúfolódása a Felvidéken elszegényedéshez vezetett, ami az 1831-es koleralázadásokban is megfogalmazódott. A növekedés azonban súlyosan érintette az árvizes területeket is. Heves megye lakossága 1785—1828 között 42,59%-kal, Csongrád, Békés, Csanád megyéé 90,80%-kal, Torontál megyéé 91,68%-kal. Bács megyéé 99,82%-kal nőtt. A falvak vizekkel borított határa a nagyszámú népesség ellátásához szűknek bizonyult. Új területeket csak a mocsárvilágból elhódítva, az irtásföldek növelésével, a rétek, legelők feltörésével lehetett szerezni. 37
