Dóka Klára: A vízimunkálatok irányítása és jelentősége az ország gazdasági életében, 1772–1918 (Mezőgazdasági Ügyvitelszervezési Iroda, Budapest, 1987)
VII. Új igények a vízgazdálkodásban a századfordulón (1890–1918)
ÚJ IGÉNYEK A VÍZGAZDÁLKODÁSBAN A SZÁZADFORDULÓN (1890-1918) 1. A VÍZIÚTHÁLÓZAT FEJLESZTÉSE 1895-ben az ország potenciális víziúthálózatát 4732 km-nek mérték, ami magában foglalta a Duna teljes magyarországi szakaszát, a Tiszát Szolnok és a torkolat között, a Ferenc-csatornát a Bégát, a Maros és a Körös alsó szakaszait. Ebből 2860 km volt járható gőzhajókkal, a többi még fokozatos fejlesztést igényelt. Ez az igény a századfordulón ismét megnövekedett. A vasútépítési láz elmúlt, a megépült vasutak ugyan behálózták az országot, de a szállítási költségek elég magasak voltak. A csökkenő gabonárak mellett a vasúti fuvarozás nem volt kifizetődő, és különösen drágának bizonyult egyes tömegáruk, építőanyagok, fa, szén szállítása alkalmával. A Kereskedelemügyi és a Földművelésügyi Minisztérium ezért egyre inkább törekedett a víziúthálózat fejlesztésére, sőt mesterséges víziutak létesítésére, amihez viszont állami pénzeszközökre volt szükség. Az 1880-as évek közepétől az első világháborúig sorra jelentek meg — a megfelelő összeget is biztosító — törvények egyes munkálatok megkezdéséről. A Dunán és a Tiszán az ármentesítés érdekében végzett folyószabályozási munka, az ún. nagyvíz-szabályozás erre az időre már befejeződött. A két folyót a veszélyes helyeken árvízvédelmi töltések kísérték, a kanyarok átvágásával pedig a folyók középvize számára egyes szakaszokon új medret biztosítottak. A mederrendezés azonban nemcsak az árvízvédelmi célokat szolgálta, hanem része volt a középvíz-szabályozásnak, amit az egységes, az év jelentős részében hajózható meder kialakítása, a vízjárás egyensúlyának fenntartása érdekében hajtottak végre. A megfelelő víziutak megteremtéséhez ezen túlmenően szükséges volt a kisvíz-szabályozás is, hogy a hajóút — főként a sekély, zátonyos szakaszokon — a legkisebb vízálláskor is járható legyen.1/ A múlt század utolsó évtizedeiben a Dunán és a Tiszán árvízveszély gyakorlatilag nem fenyegetett, az elvégzett, igen jelentős munkát azonban célszerű volt mindkét folyónál tovább folytatni. A folytatás nemcsak az árvízvédelmi gátak méreteinek növelését és belvízrendszerek építését jelentette, hanem a víziutak biztosítása érdekében a hajózható folyóknál a középvíz-szabályozás befejezését és a kisvíz-szabályozást is. Az ármentesítést követően a dunai és tiszai víziúton egyaránt sok problémát kellett megoldani. A dunai töltések épí254
