Dóka Klára: A vízimunkálatok irányítása és jelentősége az ország gazdasági életében, 1772–1918 (Mezőgazdasági Ügyvitelszervezési Iroda, Budapest, 1987)

VI. A kultúrmérnöki és belvízrendezési munkák megszervezése (1870–1918)

lalni: patakszabályozás, pataktisztítás, partbiztosítás a nem hajózható vagy tutajozható vízfolyásokon, lecsapolások, az ármentesítő társulatok árterein kívül eső belvízszabályozás, alagcsövezés, öntözés, sankolás, vízmosáskötés, kenderáztatók, vízvezetékek, csatornák, gyárak vízellátása és szennyvizeik elvezetése, malmok építése. Ezen túlmenően ellenőrizték a jóváhagyott tervek végrehajtását magánosok, társulatok vagy községek esetében, intézkedtek, ha kivitelezés közben a tervet módosították.76/ A vízimunkálatok engedélyezésénél szakvéleményt adtak, és véleményezték a halászati engedélyeket is. A kultúrmérnöki hivatal főnöke részt vett a törvényhatósági közgyűléseken, 1904-től a közigazgatási bizottság ülésein is.77/

Az 1914:38 te. a nem hajózható, kisebb vízfolyások szabályozására állami támogatást helyezett kilátásba, és az ennek nyomán meginduló munkák újabb feladatokat jelentettek a kultúrmérnököknek. Ha az építkezést állami pénzen végezték, a tervek készítése mellett a kultúrmérnöki hivatalok feladata volt a munka lebonyolítása is: versenytárgyalás, szerződéskötés a vállalkozóval, elszámoltatás, ellenőrzés.78/

A kultúrmérnöki hivatalok műszaki segédszemélyzetét a továbbiakban is a rétmesterek jelentették, akiknek képzéséről mint említettük — a Kassai Rétmesteriskola gondoskodott. A műszaki segédszemélyzetre a vízjogi törvény kiadása, a megélénkülő kultúrmérnöki tevékenység újabb feladatokat rótt, ezért a továbbiakban is nagy gondot fordítottak az utánpótlás nevelésére. A kassai iskolát 1900-ban átalakították. A vízügyi tantárgyak kibővültek, a kultúrmérnöki tevékenységet elősegítő ismereteken kívül a hallgatók árvíz- védelemmel, folyószabályozással, a századfordulótól vízellátási és csatornázási kérdésekkel is foglalkoztak. Az iskola új neve 1890-től Vízmesteriskola lett. A közvetlen felügyeletet a továbbiakban is a Kassai Kultúrmérnöki Hivatal gyakorolta, amely az iskola fenntartása miatt a legfontosabb területi hivatallá vált.79/ Az új tananyag már minden műszaki igényt kielégített, és az volt az elképzelés, hogy ezentúl nemcsak a kultúrmérnökök szolgálatában álló rétmestereket (= vízmestereket) fognak képezni, hanem folyamfelvigyázókat és a társulatoknál dolgozó gátőröket is. Bár az 1890-es években a képzés mindössze kétéves volt, a viszonylag sok elméleti oktatás miatt sokan lemorzsolódtak.81*/ 1909-ben, amikor ROHRINGER SÁNDOR vette át a Kassai Kultúrmérnöki Hivatal és az iskola vezetését, a tananyagot a gyakorlati követelményeknek megfelelően alakították át.81/

A földművelésügyi miniszter 1912-ben határolta körül a vízmesterek (jelöltek és növendékek) tevékenységét. Eszerint vízmesternek azt tekintették, aki a kassai iskolát elvégezte, növendékek voltak azok a hallgatók, akik télen végezték tanulmányaikat, a nyári hónapokban pedig a gyakorlatban tevékeny211