Dóka Klára: A vízimunkálatok irányítása és jelentősége az ország gazdasági életében, 1772–1918 (Mezőgazdasági Ügyvitelszervezési Iroda, Budapest, 1987)
VI. A kultúrmérnöki és belvízrendezési munkák megszervezése (1870–1918)
megfelelően nőtt a kukorica, répa, lucerna gumós takarmánynövények vetésterülete, majd a fíloxéra után az új, homoki szőlőfajták meghonosításával a szőlő- és gyümölcskertészetet a szántóföldekre is kiteijesztették. Az állattenyésztésben a heverőjószágok helyett haszonállattartásra törekedtek. Az állatállomány 2/3 része az 50 kh-nál kisebb birtokosok tulajdonában volt. A juhtenyésztés a nagybirtokon koncentrálódott, míg a kis- és középbirtokokon szarvasmarhát, sertést, baromfit tartottak.2/ Az átalakuláshoz tőkére, az állam segítségére és a mezőgazdaság elsődlegességét elismerő közvélemény támogatására volt szükség. Ennek érdekében bontakozott ki az agrárius mozgalom, amely az 1879. évi székesfehérvári gazdakongresszuson bontott zászlót. A megmozdulás politikai célja a nagybirtokot és általában a birtokosokat segítő gazdaságpolitika elérése és az ipartámogatás háttérbe szorítása volt, de a programban az intenzívebb gazdálkodás bevezetése is szerepelt (pl. talajjavítás, öntözés, rétművelés, trágyázás stb.). A vízimunkálatok továbbfejlesztése szintén ebbe az irányba vezetett. A folyószabályozások jórésze befejeződött, az újjászerveződött társulatok biztositani tudták a védművek fenntartását, és kezükbe vették az állami szabályozás alá nem eső, de még jelentős folyók ügyét. A volt árterületeken megtelepedett, az 1870-es évektől már számszerűen is egyre jobban növekvő lakosság új igényekkel lépett fel: egyre nagyobb szükség volt az öntözővízre, a vizenyős rétek alagcsövezésére, a kisebb-nagyobb területek le csapolására. Megoldatlan volt még a kisebb vízfolyások rendezése is, főként olyan esetekben, ahol kevés volt az érdekelt, és nem jöttek létre társulatok. Mindez szükségessé tette, hogy a vízügyi szolgálatba — a folyószabályozási szakemberek mellett — mezőgazdasági ismeretekkel is rendelkező mérnökök (kultúrmérnökök) kerüljenek. A műszaki fejlődés találkozott az agrárius mozgalom törekvéseivel. A nagyobb birtokosok igyekeztek jó példával elöljámi birtokaik modernizálása terén, és maguk hívtak nagy tudású kultúrmérnököket előadások tartására, tervek készítésére, javaslatok elbírálására. Mivel Magyarországon a kultúrmérnöki munkának nem voltak előzményei, ezért a földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter 1874-ben KV ASSAY JENŐt két évre külföldre (Németország, Svájc, Olaszország, Franciaország) küldte, hogy ott tanulmányozza e feladatokat.3/ Hazatérve a Földművelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztériumban jelentkezett szolgálatra: rétművelésből, lecsapolásból, alagcsöve- zésből kívánt előadásokat tartani, gyakorlati bemutatóval. Kérelmében előadta, hogy Magyarországra külföldi mérnököket szeretett volna hívni a munkák megismertetésére, de ez nem sikerült. Az volt a véleménye azonban, hogy a Közmunka- és Közlekedésügyi, valamint a Földművelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztérium támogatásával a kultúrmérnöki testületet 191
