Dóka Klára: A vízimunkálatok irányítása és jelentősége az ország gazdasági életében, 1772–1918 (Mezőgazdasági Ügyvitelszervezési Iroda, Budapest, 1987)
VI. A kultúrmérnöki és belvízrendezési munkák megszervezése (1870–1918)
A KULTÚRMÉRNÖKI ÉS A BELVÍZRENDEZÉSI MUNKÁK MEGSZERVEZÉSE (1870-1918) 1. A KULTÚRMÉRNÖKI INTÉZMÉNY LÉTREHOZÁSA Az 1880-as évektől Magyarország mezőgazdaságát a gabonaválság kényszerítette új utakra. A modem közlekedés kiépülése lehetővé tette a gabona messzi országokba való elszállítását, ami kezdetben a hazai termelők számára biztosított jó lehetőségeket, a politikai helyzet konszolidálódásával azonban a konkurensek tevékenységét segítette. Az Egyesült Államokból és Oroszországból származó búza elárasztotta az európai piacokat, és az árak mind alacsonyabbak lettek. A magyarországi gabona kiszorult a külföldi országokból, felvevőpiaca kizárólag a Monarchiára korlátozódott. A kiutat a búzatermelés csökkentése, a gabonánál jövedelmezőbb, ugyanakkor igényesebb növények meghonosítása jelentette. A gabonaválságot követte a filoxéra pusztítása, amely az 1884—1894 közötti évtizedben a bortermelést a korábbi 20%-ára fejlesztette vissza. Az új, filoxérának ellenálló szőlőfajták telepítése rendkívül lassan haladt előre. Bár a juhtenyésztés már a legelők feltörése miatt korábban is vesztett jelentőségéből, a gyapjút — kis mennyiségben is - rendkívül nehéz volt eladni a tengerentúli behozatal versenye miatt. A mezőgazdaságban jelentkező problémák a kis- és nagybirtokosokat egyaránt érintették, és minden területen meg kellett keresni a gazdaságos termelés útját. Egyik kiútnak a kertgazdálkodás, gyümölcstermelés bizonyult, ami főként a nagyvárosok környékén volt jelentős. Növekedett az istállózó állattartás fontossága, és az állatok téli takarmányozásához a rétgazdálkodást fejleszteni kellett.1/ Döntő változás a határhasználatban következett be. A háromnyomásos gazdálkodás már nem bizonyult elég intenzívnek, ezért a legtöbb településen a vetésforgós művelésre tértek át. Az átmenet azonban nem történhetett viták és újabb problémák nélkül. Korábban ugyanis — a harmadik nyomást — az ugart , legelőnek is használták, megoldva ezzel a trágyázás kérdését is. A vetésforgós gazdálkodással a tenyészidő megnőtt, az évenkénti szántáshoz több igaerőre és kézi munkaerőre volt szükség. Az 1870-es évekig a háromnyomásos gazdálkodásban az ugar (= legelő) — őszi gabona — tavaszi gabona váltották egymást, a korszerűsítés folyamán azonban az ugart kapásnövényekkel vetették be. Az 1880-as évektől ennek VI. 190
