Dóka Klára: A vízimunkálatok irányítása és jelentősége az ország gazdasági életében, 1772–1918 (Mezőgazdasági Ügyvitelszervezési Iroda, Budapest, 1987)
V. Folyószabályozás és ármentesítés a kiegyezés után (1867–1889)
tése az érdekeltekre egyre több terhet rótt, így a szervezetek jogi helyzetének rendezése, autonómiájuk helyreállítása igen sürgős feladat volt. Az 1840:10. te. egyes pontjai már nehezen voltak alkalmazhatók az új viszonyok között, az abszolutizmus korában pedig gyakorlatilag nem volt önállóság. A minisztérium tisztában volt azzal, hogy a társadalmi segítség a vízimunkálatoknál nélkülözhetetlen, ezért mindent megtett a szervezetek megerősítése, önrendelkezési joguk biztosítása érdekében. Az első társulati törvényjavaslatot GOROVE ISTVÁN közmunka- és közlekedésügyi miniszter 1871. április 27-én nyújtotta be, amit az uralkodó — viszonylag rövid képviselőházi vita után — 1871:39. te. címen szentesített.207 A törvény szerint társulatot az ártérbirtokosok többségének kívánságára lehetett alakitani, a kisebb birtokosoknak viszont a belépés kötelező volt. Társulat szervezése esetén az alaptervek és a költségvetés elkészülte után közgyűlést kellett összehívni, ahol elnököt jelöltek, és az alapszabály, valamint a részletes tervek kidolgozására választmányt hoztak létre. Az alapszabályt a minisztérium hagyta jóvá, és a társulat ezután kezdhette meg működését. A társulatok képviseleti fóruma a közgyűlés volt, amely jóváhagyta a költségvetést és számadásokat, döntött a járulék összegéről, szükség esetén javaslatot tett az alapszabály módosítására. A közgyűlések közti időszakban az ügyeket általában három fős választmány vagy 1000 kh-nál kisebb ártér esetében ügyvezető igazgató látta el. A választmány tartotta nyilván az ártereket, sorolta osztályba — értékük alapján — a földeket, készítette a költségvetéseket, döntött a járulék eloszlásáról. A járulék nagyságával kapcsolatban a törvényhatósági bizottságnál lehetett panaszt tenni, a jóváhagyott összegeket azonban adó formájában — 1979-ig az adóhivatalokon keresztül — szedték be. A társulatoknak egy mérnököt kellett alkalmazni, aki mellett igazgató (ügyvezető igazgató) működött. Az 1871. évi törvény lehetőséget adott arra, hogy az egyes munkákhoz a társulatok kölcsönt vegyenek fel, hogy az építkezések folyamatossága biztosítva legyen. Bár a képviselők egy része tiltakoztt az autonómia minden csorbítása ellen, a törvény kimondta, hogy a minisztérium kormánybiztost nevezhet ki a társulat élére, ha az nem képes feladatai ellátásra. Az 1879:34. te. az előbbi törvényt néhány vonatkozásban módosította: növelte a társulatok pénzügyi önállóságát, ugyanakkor az adminisztratív felügyeletet megerősítette. Előkészítésével kapcsolatban a képviselőházban élénk vita bontakozott ki, mivel az ország közvéleményét — a később még tárgyalandó — márciusi szegedi árvíz foglalkoztatta.21/ E törvény szerint a közgyűlésről készült jegyzőkönyvet és az évi számadások másolatát 14 napon belül fel kellett terjeszteni a minisztériumba. A járulékot viszont attól kezdve nem adóként szedték be, hanem társulati pénztárt létesítettek. A szervezetek csak 168
