Dóka Klára: A vízimunkálatok irányítása és jelentősége az ország gazdasági életében, 1772–1918 (Mezőgazdasági Ügyvitelszervezési Iroda, Budapest, 1987)
V. Folyószabályozás és ármentesítés a kiegyezés után (1867–1889)
lyokban meghatározott teendői során foglalkozott a Dunán, Tiszán és mellékfolyóikon az állam vagy a társulatok által végrehajtott mederszabályozásokkal, folyószabályozási kölcsönügyekkel, másodfokú felügyeletet gyakorolt a társulatok felett. Engedélyezte a nagyobb vízimalmokat, intézte a területi hivatalok személyi és dologi ügyeit, 1885-ig véleményt adott öntözési, vízhasznosítási kérdésekben is. Ellenőrizte a hajózási társulatok munkáját, árszabásait. A vízépítészeti szakosztály feladata volt a vízrajzi teendők ellátása, a vízállásadatok összegyűjtése, vízmérceállomások szervezése, adataik feldolgozása, csapadékmérés, vízjárási térképek összeállítása, magassági fixpontok kijelölése stb. A Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztérium szervezeti felépítése többször változott, 1867. márciusától júniusig két szakosztályból állt, amit még az év folyamán út-, víz- és középítészeti, illetve vasúti és hajózási alosztályokra bontottak. 1871-től három szakosztály volt, az első út- és középítészettel, a második vízépítéssel, a harmadik vasúti és hajózási ügyekkel foglalkozott. 1872-ben a MÁV ügyeinek irányítására külön szakosztályt szerveztek, majd 1881-től öt szakosztály működött, melyek közül az első az út- és középítészetet, a második a vízépítészetet és hajózást, a harmadik a vasúti ügyeket, a negyedik a posta-, az ötödik a távírdaügyeket intézte. A második szakosztályon az adminisztratív és műszaki ügyeket külön kezelték. 1881-ben — véleményező szervként — megalakult a műszaki tanács, amely építészeti, vízépítési, vasútépítési bizottságokra oszlott.5/ A Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztérium átvette a helytartótanácstól az ott kialakult iratkezelési rendszert, és az alszámosan iktatott iratokat tételszámok szerint irattározták (pl. 3. kisebb folyók, patakok szabályozása, 4—5. Tisza-szn- bályozás, 6. csatornák, 7. peres ügyek, 8. hajózás, 11. folyammérnöki hivatalok ügyei, 13. térképészet, 14. Z)wna-szabályozás, 15. malomügyek).6/ A minisztérium első vízügyi személyzete az Institutumban képzett, az abszolutizmus idején már hosszabb gyakorlatot szerzett mérnökökből és jogászokból került ki. Az utánpótlás képzésében jelentős változás történt. A József Polytechnikumban az 1868/1869-es tanévtől — a Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztérium igényeinek megfelelően — az út-, vasút-, víz- és hídépítéstanra önálló tanszéket szerveztek, ahová KHERNDL ANTALt hívták előadónak. KHERNDL a karslruhei és zürichi egyetemen végezte tanulmányait, majd Bádcnben vasútépítő, Zürichben pedig városi mérnök volt. Több átszervezés után 1871-ben teljesült a műszaki értelmiség régi vágya is: létrejött az önálló Műegyetem. Szervezetében kezdetben három, majd öt szakosztály működött, azonban magas szintű vízügyi képzésre itt egyelőre még nem volt mód. A szakembergárda stabilitása az oktatás terén károsan éreztette hatását, az új tudományok rendkívül nehezen törtek utat. A Műegyetem vízügyi 164
