Dóka Klára: A vízimunkálatok irányítása és jelentősége az ország gazdasági életében, 1772–1918 (Mezőgazdasági Ügyvitelszervezési Iroda, Budapest, 1987)

IV. Vízimunkálatok az abszolutizmus idején (1849–1867)

A polgári forradalomtól a kiegyezésig tartó csaknem két évtized a vízszabályozások történetében az a korszak volt, amikor az újabb és újabb területek meghódítása a földszerzést, a mezőgazdasági extenzív fejlődést segítette elő. A nagy anyagi áldozatokkal, az irányítók és a kétkezi munkások szorgalmával végrehajtott munka meghozta a várt eredményeket. Gyakorlatilag befejeződött a Tisza, a Körösök, a Berettyó, a Maros, a Sárvíz -Sió—Kapos szabályozása, értek el sikereket a Dunánál, Lajtánál, Marcalnál és a többi Dum-völgyi folyóknál is. Nem problémamentesen, de végrehajtották azokat a munkákat, amelyek a gazdasági feltételeknek megfelelően a volt árvizes megyék egy részében (a Dél-Alföldön és a Dunántúlon) a gabonakonjunktúra kihasználásához szükségesek voltak. A vizsgált megyék másik részében (főként a Tisza mentén) sem szükség, sem lehetőség nem volt arra, hogy a frissen ármentesített területek nyirkos földjét mielőbb feltörjék, ami az extenzív fejlődés számára még tartalékokat jelentett. A továbblépés útját a folyószabályozás továbbfejlesztésében, a mocsarak teljes felszámolásában, a belvízszabályozásban, a hegy- és dombvidéki területek lecsapolásában és nem utolsósorban — szükség esetén — az öntözési lehetőségek biztosításában kellett keresni. E problémák megoldása azonban már a következő korszak feladata lett.

162