Dóka Klára: A vízimunkálatok irányítása és jelentősége az ország gazdasági életében, 1772–1918 (Mezőgazdasági Ügyvitelszervezési Iroda, Budapest, 1987)
IV. Vízimunkálatok az abszolutizmus idején (1849–1867)
Az átvágások létesítésénél a Tiszánál is keskeny vezérárkot ástak, és a meder kialakítását a víz erejére bízták. Sem VÁSÁRHELYI, sem a tervet részeiben lebontó osztálymémökök nem határozták meg előre az átmetszések méreteit, hanem a helyi viszonyoknak megfelelően döntöttek. A Tisza felső szakaszán a laza, homokos talajban az átvágások gyorsan fejlődtek, a Közép- Tisza vidékén azonban kevésbé. A szabályozás következtében meggyorsult árhullámok a Közép-Tiszán torlódtak. 1855-ben a Tisza völgyében minden addigi maximumot meghaladó árvíz pusztított, amely nemcsak a mezőgazdaságban okozott jelentős károkat, hanem az építkezések egy részét is tönkretette. A vízszerkezetek kereteit szétfeszítő társulatok kérvényekkel ostromolták a Központi Bizottságot és a politikai hatóságokat panaszaik orvoslásáért.124/ 1855-ben a kormány a mederszabályozási munka hitelkeretét évi 400 000 pFt- ra emelte, ami a további szabályozás ütemét meggyorsította. 1857-ben Pa- setti Flórián, a bécsi kereskedelmi minisztérium út- és vízépítési osztályának főnöke vizsgálta felül a munkát, aki azt javasolta, kövessék VÁSÁRHELYI tervét a további építkezések során is. 1855-től megkezdték a kiemelt átvágások kotrását, amihez a munkába állítható néhány gépet a Duna Gőzhajózási Társaság bocsátotta rendelkezésre. Az új intézkedések nyomán a szabályozás meggyorsult, és 1860-ra már 55 átvágást emeltek ki. 1863-ban aszály volt, ami ugyan nem buzdította az érdekelteket a munka folytatására, azonban az állam az ínségalapból újabb összegeket adott a Tisza szabályozásához. A feltétel az volt, hogy az aszály miatt munka és kenyér nélkül maradt alföldi parasztságnak biztosítsanak megélhetést. 1867-ig az átvágások száma 106-ra emelkedett. A mederszabályozásban az érdemi munka a kiegyezésig gyakorlatilag lezárult, mert 1876-ig mindössze újabb négy, 1880-ig pedig még két átvágást létesítettek, összesen 112 kanyar megszüntetésére került sor, és ezzel a munka résztvevői új folyót teremtettek a régi helyett. Az átvágások hossza 1860-ban 77 km, 1867-ben 126 km, 1876-ban 132 km. és a munka befejezésekor 133,8 km volt. Az egyes folyószakaszok hosszát az átvágások a következőképpen változtatták meg:125/ L. 20. táblázat a 149 oldalon! Az átvágások a Tisza alsó szakaszain nem fejlődtek megfelelően, aminek oka a rossz talajviszonyok mellett a folyó egyre kisebb esése volt. Már az 1860-as években elhatározták, hogy a Csongrád alatti átvágásokat 0 víz alatt 2,20 m mélyre, 25 m fenékszélességűre mélyítik, a Szeged alattit pedig 45 m szélesre, 1,5 m mélységben. Ilyen méretű kotráshoz azonban még nem voltak meg a technikai feltételek.12 6/ Az ármentesítés másik módja a Tisza völgyében is a töltések építése volt. A polgári forradalom előtti időszakból az érdekeltek igen kevés védművet örököltek, és azok sem feleltek meg az új követelményeknek. 1855-ig 287 m 148
