Dégen Imre: Vízgazdálkodás II. Vízkészletgazdálkodás (Tankönyvkiadó, Budapest, 1972)
3. Magyarország jellemző hidrológiai viszonyai a vízkészletgazdálkodás szempontjából - 3.3 Felszín alatti vizek
rétegtelepülés miatt a finomszemcséjű fedőréteg alatt, „nyomás alatt álló” talajvízként is jelentkezhet. A talajvízszint ingadozásainak mértékét és törvényszerűségét az ország síkvidéki területein telepített kereken 2000 észlelőkút rendszeres megfigyelése alapján a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet vizsgálja. A talajvízszint ingadozásainak legjellemzőbb sajátossága az évi ritmus, amelyet a téli félévnek megfelelő hullámhegy és a nyári félévet jellemző hullámvölgy változása jellemez (3—14. ábra). Az időjárási tényezőknek — elsősorban a csapadék évi összegének és éven belüli eloszlásának — megfelelően tág határok között ingadoznak az évi közepes talajvízállások is. Csapadékos évjáratokban a talajvízszint olyan területeken is megközelítheti a térszínt, ahol átlagos mélysége a földfelszíntől 2—4 m körül van. A talajvízszint alakulásában különösen fontos szerepe van a téli csapadéknak. Több évtizedre visszanyúló észlelések adataiból általában határozott kapcsolatot lehetett kimutatni a téli félév csapadékösszege és az évi talaj vízállás-hullám emelkedő ágának magassága között (3—15. ábra). Talajvíz az ország csaknem egész területén előfordul, különbségek mutatkoznak azonban abban, hogy milyen az átlagos talajvízszint terepalatti mélysége, milyen annak ingadozása, milyenek a talajvíztároló rétegek tulajdonságai, végül pedig hogy milyenek a talajvizek vízháztartását meghatározó tényezők: a csapadékból történő beszivárgás, a párolgás a talajvízből, a növényzet párologtató képessége (evapotranspiráció), továbbá az oldalirányú szivárgás. Az említett tényezők együttes hatásától függ az, hogy egy adott helyen mi a kitermelhető talajvízkészlet mennyisége. Fentieket figyelembe véve kedvezőek a talajvíz kitermelésének feltételei a Duna—Tisza közén, a Dunához közel fekvő mintegy 50 km szélességű sávban, a Szigetközben a Duna durvaszemű hordalékkúpjának területén, ehhez csatlakozóan a Rába hordalékkúpján, a Sajó, a Hernád és a Felső-Tisza által kialakított hordalékkúpon, továbbá még néhány kisebb hordalékkúp területén, amelyeket az Erdély felől érkező vízfolyások alakítottak ki (a Körös és Berettyó völgyében) Békéscsaba és Berettyóújfalu környékén. A talajvizek származásából, a talajvizet tápláló és fogyasztó tényezők szerepéről és arányáról több elképzelés alakult ki. Ezek közül az egyik — főként a geológusok által alátámasztott — elgondolás szerint a talajvíz fő táplálója a légköri csapadék, de az alföldi viszonyok között nem elsősorban a helyben lehulló csapadék a talajvíz fő táplálója, hanem az túlnyomórészt távolabbról szivárog az Alföldre. Ez a felfogás döntő szerepet tulajdonít a medenceperemeken kialakult hordalékkúpoknak és a repedezett anyagú hegységeknek. Az ilyen — kisebb párolgással, jobb beszivárgási viszonyokkal rendelkező — területeken beszivárgó víz az Alföld közepe felé lejtő rétegekben mozogva mélyre kerül és onnan alulról, felfelé haladó mozgással jut a felszín közelébe. A talajvízszint éven belüli periodikus ingadozását ugyancsak a peremvidékeken beszivárgó csapadéknak tulajdonítja ez a nézet úgy vélve, hogy a jelenség lényegében a nyomáshullám tovaterjedésével magyarázható. 54
